Kis gesztusok: hogyan érezzük magunkat közelebb a partnerünkhöz?

Ki ne ismerné a jelenséget: meglátunk valamit, legyen az egy kis tárgy, egy fotó vagy egy mém, meghallunk egy nekünk tetsző dallamot, szép tájon járunk, és eszünkbe jut valaki, akivel szívesen megosztanánk az élményt vagy akinek át szeretnénk adni a tárgyat... Lehet az az anyukánk, a gyerekünk, a barátnőnk, de ha valakinek párja van, akkor valószínűleg vele szeretné leginkább megosztani a legtöbb élményét.

  
Ha ellenben valaki már egyáltalán nem érezzük úgy, hogy a partnerünk lenne az, akinek legszívesebben elküldenénk egy ilyen kicsiséget, mert nem is azonos az ízlésük vagy mert már rég nem vagyunk egy hullámhosszon, esetleg többször értetlenség, fumigálás, visszautasítás lett az adott gesztus eredménye, az bizony arról tanúskodik, hogy a kapcsolatunk nem működik, nagyon elromlott benne valami.

Hány házasságban hangzik el az a panasz, hogy a férj már ezer éve nem vitt haza virágot, vagy nem mentek el étterembe vacsorázni? Ilyenkor sok férfi nem érti, miért olyan fontos egy nőnek, hogy virágot kapjon vagy vacsorázni vigyék. De, ami fontos, az nem ez a két, hagyományosan az udvarlási szakaszhoz tartozó gesztus, hanem a figyelem, az az érzés, hogy gondolt rám a másik, eszébe jutottam, meglepetést készített, azt szerette volna, ha örülök.

És természetesen nem csak a férfiak halmozhatják el a nőket ilyen kis gesztusokkal, jó esetben a nők is megteszik, főleg, mert egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni. Ha a gesztusnak az ad fontosságot, hogy mennyire drága, az is azt jelzi, hogy a befogadó számára nem fontos a kapcsolat, ha pedig nagyon nem találjuk el, minek örülne a párunk, akkor megállapíthatjuk, hogy nem ismerjük eléggé. Hiszen azt, akit jól ismerünk, nem nehéz megajándékozni.

Sokan félreértik ezeknek az apró ajándékoknak a jelentőségét és görcsös igyekezettel próbálnak találni valamit, mindig azzal a rossz érzéssel, hogy úgyse lesz megfelelő. Hiszen ezeknek az apróságoknak akkor van értelmük, ha szívesen, spontán adjuk és szeretettel fogadjuk. Nem is kell anyagi természetű dologra gondolni, ahogy a bevezetőben említettem, már az is jólesik, ha a parterünk küld egy neki tetsző mémet vagy egy zeneszámot. (Jó, a mém azért kissé kockázatos, ha a humorunk nem egyezik, és persze a zenei ízlésünk is lehet alapvetően különböző, de a gesztus akkor is gesztus.)

  
A lényeg, hogy figyeljünk oda eléggé a másikra ahhoz, hogy tudjuk, mi tetszik neki és mi nem. Lehet, hogy valamit a haverjaink vagy a barátnőink értékelnek, de a párunk nem, mert ő teljesen másképp gondolkodik. Mikor ajándékozunk, az mindig a másik emberről szóljon, ne arról, amit mi szeretnénk. És óvatosan a hasznos ajándékokkal: persze jobb, mint a semmi, de a kis gesztus egyik fontos összetevője, hogy nem feltétlenül hasznos. Nem a funkciója alapján választottuk, mint egy kuktát vagy egy vasalót. Egyszerűen csak azért adjuk, mert szép, jópofa, kedves, az érzelmeinkre hat. Megnevettet, meghat, gyönyörködtet… Vagyis a lényeg a kapcsolat, az összekapcsolódás és nem az, hogy letudjuk az ajándékozást.Ha például egész nap a gép előtt ülünk, hiába tudjuk, hogy a nap végén találkozunk a partnerünkkel, attól még nyugodtan jelezhetjük neki, hogy gondolunk rá, egy-egy kedves üzenettel vagy képpel, linkkel – olykor egy cikk közös elolvasása is nagyszerű figyelmesség, mert aztán hosszasan meg tudunk beszélni valamit, ami mindkettőnket érdekel.

Egy szimpatikus fiatal pártól hallottam, hogy ők minden hónapban elolvassák ugyanazt a könyvet és arról beszélgetnek – az is a megegyezés része, hogy felváltva választanak, de mindig megpróbálnak a másik ízlése szerinti kötetet választani. Vajon eltalálják-e vagy sem…? Ez abban nagyon más, mint a közös filmnézés, hogy az olvasást ki-ki maga végzi, de közben folyamatosan reflektálva arra, vajon mit talál majd érdekesnek az egészben a partnere.

Megpróbálni kitalálni, mi tetszik a másiknak, minek örülne, mi ízlene neki, mit hallgatna szívesen, csupa olyan gyakorlat, ami segít abban, hogy a párunkra koncentráljunk és akkor is érezzük a jelenlétét az életünkben, ha épp nem vagyunk együtt. Érdemes rászánni az időt, mindig annyit, amennyi éppen a rendelkezésünkre áll és nem halogatni ezeket a gesztusokat: váljanak a mindennapjaink részévé!