Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Mennyi őszinteséget bír el egy kapcsolat? jún08

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Mennyi őszinteséget bír el egy kapcsolat?

Hiába szokták mondani, hogy igazi kapcsolatot csak teljes nyíltságra és őszinteségre lehet alapozni, a valóságban sajnos az emberek 95%-a sokkal komfortosabban érzi magát féligazságok között, mint a nyers valóság talaján. Ez csak akkor üt vissza, mikor haragunkban, csalódottságunkban mégis a másik arcába vágjuk a teljes igazságot, vagy más módon derül ki, hogy amit ő gondolt rólunk, az nem is teljesen úgy van.

Ilyenkor mindig előkerül a vád, hogy de hát miért nem mondtuk el az igazat. Például miért nem közöltük már az első randin, hogy hány partnerünk volt korábban. Vagy miért nem figyelmeztettük arra, hogy kevés a szex, esetleg érzelmileg elhanyagoltnak érezzük magunkat. Miért nem szóltunk, hogy ez vagy az a szokása az őrületbe kerget. Hogy ki nem állhatjuk a családját, valamelyik barátját, a hobbiját, a munkáját, nem tetszik az öltözködése, és így tovább.

Na, vajon miért nem szóltunk? Egyrészt az, hogy hány partnerünk volt korábban, nem tartozik senkire. Szinte biztos, hogy úgyse mondunk igazat, ha rákérdeznek, de ha még csak nem is kérdeznek rá, akkor miért mondanánk bármit? Ki akarná ilyennel terhelni az ismerkedést? Ha rögtön a másik arcába tolnánk egy ilyen adatot, és a szám nem lenne az illető ínyére, nem is lenne második randi. (Amúgy már maga az a tény, hogy erre valaki rákérdez az elején, sokat elárul róla.)

Ami a többi dolgot illeti, ezeket azért szokás jelezni, csak a konfliktuskerülő emberek finomabban csinálják, így a partner választhatja azt, hogy nem vesz róla tudomást. Azt például, hogy a szex kevés vagy nem elég jó, szinte mindenki szokta valahogy jelezni, de mivel rendkívül kényes téma, igyekszünk óvatosan kezelni. Főleg akkor, ha egyébként a többi terület rendben van, nem szeretnénk követelőzéssel elrontani az egész kapcsolatot: sokan alkusznak meg ilyenkor egy silányabb szexuális élettel. Aztán, mikor már nem bírják, valószínűleg botrány közepette hangzik el, hogy mennyire csalódottak. De vajon mikor és hogyan lehet ezt úgy közölni, hogy a másik fél ne sértődjön halálra?

Rengeteg bennünket zavaró dolog lehet még a másik emberben, amit szintén elviselünk. Nyilván léteznek olyan emberek, akik mindent kimondanak, csakhogy ők pont azok, akikkel szinte lehetetlen harmonikusan együtt élni. Nárcisztikus személyiségek szoktak arra hivatkozni, hogy ők csak őszinték, nem bántani akarnak, az eredmény persze mégis az, hogy borzasztó bántóak. Vagy az aszpergeresek, akik képtelen hazudni és mindent fekete-fehéren látnak, empatikus képességeik pedig nincsenek: ők aztán végképp nem könnyű partnerek.

Az a kellemetlen igazság, hogy a legtöbb kapcsolatnak szüksége van illúziókra, elhallgatásokra, olykor hazugságokra is. Nyilván nem mindegy, ki milyen mértékben és milyen témában nem mond igazat. De amikor nem kapjuk meg a teljes valóságot, az nem csak azért van, mert a másik kényelmes és főleg nem azért, mert gonosz. (Olykor az is előfordul, de nem ez az alapszabály.) Ha nem kapjuk meg az igazat, az azért is lehet, mert nem tudnánk elviselni, vagy nagyon bántó lenne, felesleges frusztrációt, konfliktust okozna.

Vagyis egymást is védjük féligazságokkal, nem csak önmagunkat.

Elérkezhet egy kapcsolat olyan fázisba is, hogy a kellemetlen igazságokat is képesk megbeszélni, mégpedig sértődés nélkül, de ehhez két nagyon asszertív, nagyon toleráns és érzelmileg érett ember kell. Ahhoz, hogy fel merjem vállalni magam a másik előtt, maximálisan bíznom kell benne, tudnom kell, hogy nem fog elítélni és eltaszítani azért, ami vagyok és amit gondolok. Bármilyen szomorú is, ilyen kapcsolat nagyon kevés van. A kockázat pedig, hogy az igazság nem felszabadít, hanem törést okoz, túlságosan nagy.