Mennyire valószínű, hogy beleszeretsz valakibe, akit utálsz?

Rengeteg romantikus film szól arról, hogy két ember, aki eredetileg ki nem állhatja egymást, egyszer csak, főleg, ha egyszerűen muszáj mélyebben megismerniük egymást valamilyen váratlan esemény kapcsán, végül egymásba szeret. A filmeknek ez érdekes dinamikát ad persze, nem véletlen, hogy sokan írnak hasonló forgatókönyveket: minden néző tudja, mire megy ki a játék, mégis szereti látni, hogyan fordulnak át a szereplők érzelmei. De mennyire valószínű, hogy ez a valóságban is megtörténik?

Nem lehetetlen, de nem is annyira valószínű, mint egy filmben. Általában abba szeretünk bele, akit minimum kedvelünk. Nem mindig, de az esetek nagy részében igen. És az sem mindegy, miért utáljuk az illetőt. Illetve milyen módon utáljuk.

Ha fizikailag egyébként tetszik még az utálatunk ellenére is, akkor sokkal valószínűbb, hogy átfordulnak az érzéseink, mint akkor, ha még kémia sincs semmilyen szinten. Ha valakitől irtózunk vagy undorodunk, abba nem fogunk hirtelen beleszeretni. Ha csak azért utáljuk, mert irritál, mert lekezelő, mert beképzelt, vagy annak mutatkozik, lehet rá esély, hogy egy ponton, ha jobban megismerjük, és kiderül, hogy nem annyira vészes a jelleme vagy csak szerepet játszik, mégis megkedveljük.

Az sem mindegy, hogy miért vonzódunk valakihez, akit közben nem is kedvelünk. Talán azért, mert olyan jellemvonásai vannak, amiket mi is hordozunk és ezekkel szembesülni kellemetlen számunkra? Vagyis nem vele, hanem önmagunkkal van bajunk? Vagy azért vonz, mert traumák értek korábban és az illető arra hasonlít, aki ezeket a traumákat okozta? Esetleg bántalmazó ember és a szüleink vagy exünk bántalmazó módon bántak velünk, ezért ismerős a helyzet és tudatalatt úgy próbáljuk megoldani, hogy újra hasonló helyzetbe kerülünk? Ilyenkor egyszerre érezzük a taszítást és a vonzást.

Mindannyian ismerjük Catullus versét, a Gyűlölök és szeretek kezdetű epigrammát: de az a gyűlölet, amiről ő beszél, nem olyan utálat, ami megelőzi a szerelmet, inkább arról van szó, hogy miután szerelmes lett, meggyűlölte az imádott nőt, aki nem lehet soha az övé. Egyszerre akarja őt és haragszik rá, amiért nem viselkedik úgy, ahogy ő szeretné. A szenvedélyes gyűlölet teljesen más, mint az utálat, bár első látásra nagyon hasonlítanak egymásra.

A filmek, regények általában csak addig tartanak, amíg a kezdetben utált vagy irritálónak talált másik ember iránti érzelmek átfordulnak. Látjuk a nagy egymásra találást, a csúcspontot, mikor megvallják egymásnak érzelmeiket, akár még gyorsan bele is rohannak egy házasságba, mert az akkor és ott jó ötletnek tűnik. De azt már nem mutatják meg, hogy mi lesz a párral később. Meg tudják-e oldani azt a millió problémát, ami miatt korábban utálták egymást? Vagy éppen ellenkezőleg, az érzelmek átfordulása csak átmeneti, esetleg a szexuális vonzalom számlájára írható, de hosszú távon nem fog működni a kapcsolat?

Ha valakivel hosszú távú, stabil kapcsolatot szeretnénk kiépíteni, akkor nagyon valószínűtlen, hogy egy kezdeti utálatot követően ez sikerülni fog. Hacsak nem járunk alaposan utána, hogy miből fakadtak azok az érzelmek és fel nem dolgozzuk őket. Ha a traumáink miatt vonzódunk valakihez, és terápia segítségével felismerjük a mintázatot, lehet, hogy rájövünk: valójában nem is kedveljük az illetőt. Amint felismerjük, hogy milyen traumákat hívott elő bennünk, arra is ráébredhetünk, hogy nem tesz jót nekünk, ha mellette maradunk, kivéve, ha alapvetően megváltozik, de erre kicsi az esély.

Ha már többször megtörtént velünk, hogy olyanokba szerettünk bele, akiket nem is kedveltünk, akikkel kapcsolatban kezdettől fogva éreztük, hogy valami nincs rendben velük, akkor az is lehet, hogy így szabotáljuk a kapcsolatainkat: könnyebben kilépünk valamiből, amiben nem is vagyunk benne igazán.

De az is lehet, hogy annyira bizonytalanok vagyunk a saját értékünkben, annyira kevéssé tartjuk magunkat vonzónak, szerethetőnek, hogy azokra, akiket népszerűnek látunk, kivetítjük a kisebbségi érzéseinket és irigységből utáljuk őket (na meg azért, mert a szép emberekről eleve azt feltételezzük, hogy arrogánsak és felszínesek). Persze ettől még vonzódunk hozzájuk és nem is tudjuk, hogy őket utáljuk jobban, vagy önmagunkat.

Ha tehát egyszerre van jelen bennünk valaki iránt az utálat és a vonzódás, akkor érdemes utánajárnunk, mi lehet a háttérben. Ezzel sok jövőbeni fájdalmat megspórolhatunk magunknak.