Miért ne olvass bele soha a partnered dolgaiba?

Miért ne olvass bele a párod, feleséged, férjed, barátod, barátnőd leveleibe, sms-eibe, naplójába? Miért ne törd fel a fiókját, miért ne hallgasd le a telefonját, miért ne kövesd?


1. Mert nincs hozzá jogod.

2. Mert nem csak neki, hanem magadnak is ártasz vele.

3. Mert biztosan fájni fog, amit megtudsz.

4. Mert ha egyszer elkezdted, nem tudsz leállni.

5. Mert ha megtetted, nem fogsz tudni úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna.

6. Mert szinte biztos, hogy vissza fogsz élni az így megszerzett információkkal.

7. Mert ezt a partnered valószínűleg soha nem fogja megbocsátani.


Ismertek olyan házaspárokat, akiknek közös e-mail címe van? Mert úgymond nincsenek titkaik egymás előtt… Na jó, lehet, hogy még akkor hozták létre ezt a közös címet, amikor így gondolták. Azóta biztos van mindkettőnek külön fiókja is.

De az, hogy két ember mindent tud a másikról, illúzió. Ráadásul káros illúzió. Az, hogy mindent kellene tudnunk, butaság. Van, aki erre azt mondja, hogy csak a lényeges dolgokról akar tudni. De ki határozza meg, mi a lényeges? És miért ne lehetnének dolgok, amelyeket senkivel nem osztunk meg, vagy éppen mással osztunk meg, és nem a partnerünkkel?

Ha igazán jó a kapcsolatunk, akkor úgyis rengeteg mindent megosztunk egymással. Nem kényszerből, nem a gondolatrendőrség parancsára, hanem mert ezt szeretnénk. Mert így jó nekünk. Abban a pillanatban, ha már nem jó így, a megosztás kényszerré válik. Bármi, amit harapófogóval kell kihúzni a másikból, annyit is ér.

Vannak, akik képtelenek megállni a kutakodást. Mindenről tudni akarnak. Fontosabb nekik ez a tudás, mint a bizalom, a szeretet, a másik privát szférájának tiszteletben tartása. Olykor csak a véletlen hozza úgy, hogy meglátunk valamit a másik magánjellegű titkaiból, amit nem nekünk szánt. Olykor úgy érezzük, hogy az ő hibája, hogy megláthattuk, mert nem vigyázott elég jól a titkaira. De attól, hogy lehetőségünk nyílik a lopásra, ugye, még nem kell feltétlenül lopnunk?

Az egyik legrosszabb ebben a 4. pont. Mikor nem elégszünk meg egy pillantással, hanem elejétől végig mindent elolvasunk, tobzódunk a nem nekünk szánt információkban, érzésekben, gondolatokban. Majd belehalunk, de tovább olvassuk. Mivel majd belehalunk, úgy érezzük, hogy mi vagyunk az áldozat, mert a párunk egy csomó mindent elhallgatott előlünk. Lehet ez bármilyen jellegű elhallgatás. De valami miatt nem avatott be a bizalmába. Akkor biztos oka volt rá.

Biztos áldozatnak érezzük magunkat, pedig tettesek vagyunk. Más gondolataiba, érzéseibe gázolunk. Egy olyan emberébe, aki megbízott bennünk. Ha ő visszaélt a bizalmunkkal, mikor elhallgatott dolgokat, mi százszorosan visszaéltünk a bizalmával, mikor elolvastuk, amit csak magának írt le, vagy másnak szánt.

Van, aki ezt a visszaélést annyira szégyelli, hogy inkább nem szól róla. Inkább magában szitkozódik. Mások vadul nekitámadnak a partnerüknek és szembesítik minden szavával. Hogy lehetne ezek után újra bízni egymásban? Vagy nem is az a cél, hogy ezek után bízni tudjunk?

Mielőtt nekiállsz feltörni a partnered e-mail fiókját vagy megnyitnád a naplóját, gondold át, hogy milyen következményei lesznek annak, ha belekezdesz. Bármilyen kíváncsi vagy, biztos, hogy ebből nem jöhetsz ki jól.