Mikor nincs kedvünk randizni - Társkeresési kiégés

Eleged van a randizásból? A társkeresésből, az adatlapokból, a levelezésből, a fényképnézegetésből? Úgy érzed, egy helyben topogsz? Úgyse találsz senkit? Hogy a világ összeesküdött ellened? Nincs egyetlen normális nő vagy férfi? Mindenki megőrült? Mindenkinek abszurdak az elvárásai? Senki sem elég jó neked, vagy te nem vagy elég jó senkinek?

Lehet, hogy kiégtél?

A kiégés fogalmát általában a munkához kapcsoljuk: ha elegünk lesz egy bizonyos tevékenységből és több stresszt okoz, mint amennyi örömet lelünk benne, ha már szorongás fog el, ha egyáltalán rágondolunk, akkor elérkeztünk egy olyan fázisba, amelyből kénytelenek leszünk kilépni, ha nem akarunk megbetegedni miatta. (Olykor csak az hozza meg ezt a felismerést, ha már tényleg betegek vagyunk.)

De nem csak aktuális állásunkból, esetleg a hivatásunkból vagy a tanulásból lehet elegünk, a kiégésnek számos más fajtája is létezik, többek között párkapcsolati és társkeresési kiégésről is lehet beszélni. De mikor következhet be ez az állapot és mit lehet ellene tenni?

Valljuk meg, a tudatos társkeresés lehet nagyon stresszes folyamat. Főleg, ha nagyon komolyan vesszük, görcsösen szeretnénk a sikert, és úgy érezzük, nagyon sürgősen meg kellene már találni azt a vágyott párt, akivel majd minden szép és jó lesz.

Van, akinek még randiznia sem sikerül sokáig, sőt, nem válaszolnak a leveleire, vagy folyton elutasító válaszokat kap, vagy éppenséggel túl sokat randizik, de folyton eredménytelenül, esetleg jut ugyan némi eredményre, de az sosem olyan, amilyet igazán szeretne. Belefáradhatunk abba, hogy hiába várjunk, hogy túl sok emberrel tartsunk felületes kapcsolatot, hogy megjegyezzük, kire mi jellemző, belefáradhatunk az elvárásokba, a visszautasításba, vagy a visszautasító levelek írásába, a furcsa találkozók hangulatába, az eltűnésekbe, a magyarázkodásba, a béna telefonbeszélgetésekbe.

Ez kétféle reakciót vált ki belőlünk: vagy magunkat tartjuk alkalmatlannak, férfiatlannak/nőietlennek, vagy az összes ellenkező nemű jelöltet szóljuk le, bár legtöbbször a két attitűd együtt jár, felváltva száll meg bennünket a rendkívül negatív érzéshullámok egyike. Minél inkább belelovalljuk magunkat valamelyikbe vagy mindkettőbe, annál kevésbé lesz esélyünk párt találni. Hiszen a többiek se olyat keresnek, aki vagy önmagát nem tartja semmire, vagy a környezetét, vagy úgy általában mindennel és mindenkivel elégedetlen.

Egyértelműnek tűnik (bár sokan nem akarják ezt elismerni), hogy valaminek változnia kell. Vagy a mi hozzáállásunknak, vagy a külvilágnak. Persze, nagy kataklizmák idején a külvilág is megváltozhat, de ez elég valószínűtlen: marad saját magunk megváltoztatása. Ami a lehető legnehezebb feladat.

Milyen változásra gondolhatunk? Nyilván nem arra, hogy legyünk gazdagabbak (pedig sokan azt gondolják, hogy az egyetlen probléma velük, hogy nincs elég pénzük), és arra sem, hogy operáltassuk át magunkat, persze, ha sportolni kezdünk, az pozitív, de az igazi változásnak más jellegűnek kellene lennie.

Először is, ne akarjunk MINDEN ÁRON párt találni. Minél görcsösebben akarjuk, annál feszültebbek és frusztráltabbak leszünk. Persze, szeretnénk partnert, de azt nem kényszeríthetjük ki a sorstól, hogy az úgynevezett igazira bukkanjunk rá. Ha ilyen létezik egyáltalán. Nem biztos, hogy eljött egy komoly kapcsolat ideje, vagy lehet, hogy az egy könnyedebb kapcsolatból fog kialakulni. Tehát ne ragaszkodjunk mindenáron az elérhetetlenhez.

Tisztázzuk, hogy mit akarunk, de azt is, hogy mi mire vagyunk képesek. Ne külső elvárásoknak akarjunk megfelelni, ne azért törekedjünk a pártalálásra, mert a társadalom, a család ezt sulykolja belénk. Kérdezzük meg a barátainkat, hogy szerintük mi az oka a sikertelenségnek, lehet, hogy nekik vannak tippjeik. A család sokszor túl elfogult, vagy egyik vagy másik irányba, de főleg a sikeres párkapcsolatban élő barátoknak lehetnek jó meglátásaik. Ha nem kellemes, amit hallunk, akkor se haragudjunk meg rájuk, az igazság sokszor nem kellemes. De lehet, hogy pont az építő kritika adja meg a lökést a változáshoz.

Lehet, hogy túlságosan az online társkeresésre koncentráltunk, ha egy mód van rá, tágítsuk a kört. Vegyünk részt valódi programokban, tanfolyamon, egyesületben, mozduljunk ki, olykor a környezetváltozás hoz pozitív eredményt, lehet, hogy más környezetben mi magunk is egészen másképp viselkedünk.

Esetleg tartsunk szünetet: ne keressünk párt tudatosan, engedjük el egy időre a témát. Ha végképp kiégtünk a randizásban, ne erőltessük, foglalkozzunk más dolgokkal, esetleg segítsünk másokon, vállaljunk önkéntes munkát, legyünk aktívak.

Mindenképpen változtassunk, ha kiégést tapasztalunk, ne folytassuk az eddigi módon. A változás sokféle lehet, meg kell találnunk a nekünk legmegfelelőbb módot.