Milyen messze mennél egy partnerért?

Ha belegondolunk, a most veteránoknak és baby-boomereknek nevezett generáció tagjai általában a saját falujukban, városukban, lakhelyük közelében ismerkedtek, és a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink nagy eséllyel laktak ugyanazon a településen, mikor először megpillantották egymást.

Bár ebbe azért bizonyos történelmi események belezavarhattak: a két világháború, az elbukott forradalmak, az emigráció sokszor vezetett olyan fordulatokhoz, amelyek miatt teljesen máshonnan származó fiatalok ismerkedtek meg egymással. De senki nem kifejezetten a pártalálás miatt kelt útra, a véletlenen múlt, hogy éppen oda sodródtak, ahová és ott találkoztak egymással.

Miért tűnik úgy most, hogy a földrajzi környezetünkben nehezebb párra találnunk, mint valaha? Miért van annyi távkapcsolat és miért erőltetjük az online ismerkedést, ahol sok esetben kényelmetlenül nagy távolságban találunk csak megfelelő partnert?

Először is: távkapcsolat régebben is létezett. Csak nem így nevezték. De rengeteg esetben történhetett meg, hogy a férfiak évekre elmentek, akár megélhetési okokból, akár mert katonának vezényelték őket… Aztán vagy visszajöttek vagy nem. Amíg papír volt a kapcsolatról, vagyis létezett a házasság (és akkoriban sokkal inkább elvárás volt, hogy az emberek házasságot kössenek, mint ma), addig nem vizsgálta senki, hogy a felek mennyit találkoznak. Mostani 70-esek között nem egy akad, aki 3-4 gyereket és feleséget hagyott ott és akár több ezer km távolságba vándorolt, aztán évtizedekig haza se jött. Ez akkor távkapcsolat vagy sem?

Ráadásul az ilyen távkapcsolatokban legfeljebb a levelezés, később a telefonálgatás működött. Volt is partner, nem is volt partner. Bármi, amit egy partnertől hagyományos elvárunk, hiányzott… A saját korosztályomban is ismerek olyan házaspárokat, akik fél éveket külön töltenek, mert a férj másik országban dolgozik. Jó, hogy legalább a másik fél évben együtt vannak, de a nő gyakorlatilag társ nélkül neveli a gyerekeit.

Ők se így tervezték, nyilván, csak így alakult és aztán belenyugodtak. Hozzáteszem: noha az online társkeresésnél hangsúlyozottabban jelen van a távkapcsolat elkezdésének lehetősége, az általan ismert párok egyikénél sem így kezdődött a távkapcsolat. (Inkább úgy, hogy beleszerettek egy külföldibe.)

Mindennek ellenére tény, hogy a tudatosan és mindent mérlegelve távkapcsolatot vállalók aránya növekszik. A technológia fejlődésével és a globalizáció hatására egy mai távkapcsolat azért már egészen másképp nézhet ki, mint akár 20-30 éve. Nem csak videóhívásokban láthatjuk egymást, de már a csókot is imitálhatjuk egy eszköz segítségével… (Igaz, én nem próbáltam, így nem tudom, milyen élmény lehet.)

Távkapcsolatok között hatalmas különbségek léteznek. Vannak, akiket óceánok választanak el egymástól és nincs pénzük utazgatni, mások csak pár száz kilométerre laknak, de még így is lehet, hogy nem tudják megoldani az utazást, vagy nem a pénz, hanem az időhiány vagy a munka jellege akadályozza a találkozásokat. Olykor még a kapcsolattartási lehetőségeket is.

Személyiségfüggő is, hogy ki mit tart még élhetőnek egy távkapcsolatban és ki mit gondol áthidalhatatlannak. Van, aki már egy nap külön töltött időtől szenved, más meg jól megvan magában hetekig is.

Mikor tehát el kell döntenünk, hogy belemegyünk-e egy távkapcsolatba, akkor rengeteg faktort kell vizsgálnunk. Milyenek a mi lelki igényeink, milyenek a partneréi. Lesz-e időnk és pénzünk egymáshoz utazgatni. Vagy csak az egyiknek lesz ideje, esetleg pénze? Mennyire fenntartható az egész? Készen vagyunk-e mindent feladni, azaz odaköltözni a partnerhez, ha komolyra fordul? Vagy tőle várnánk el, hogy hozzánk költözzön?

Lehet, hogy mindketten nagyon akarjuk a kapcsolatot, mégis elvérzik, mert egyikünk sem képes feladni az addigi életét, munkáját vagy van egy ott nem hagyható családtagunk, aki miatt nem mozdulhatunk. Olykor egy-két éven belül rájövünk, hogy bármennyire is szeretnénk, nem bírjuk a távkapcsolatot, illetve családot már nem alapítanánk rá, hiszen ha már van partnerünk, minden nap szeretnénk vele lenni.

Minél tovább tanulunk és minél többet utazunk, minél nemzetközibb társaságban forgunk, annál valószínűbb, hogy egyszer csak a távkapcsolat valamilyen formájában találjuk magunkat, még akkor is, ha az egész dolog nem így indult. Vagy azzal szembesülhetünk, hogy egy visszautasíthatatlan munkaajánlat egyikünket annyira determinál, hogy a másik vagy minden addigi ambícióját feladja vagy beletörődik a távkapcsolatba.

Mindenfélére láttam már példát, ami azonban biztos: a távkapcsolat nagyon nehéz műfaj és csak kevesen tudják úgy megélni, hogy ne legyen bennük neheztelés. Mikor partnert keresünk, alaposan gondoljuk át, mi az, amit még egy remek kapcsolat érdekében tudunk vállalni. Ha túl sok lemondással jár a dolog, akkor a kapcsolat sem lesz remek.