Online társkeresés: közel s mégis távol

Vannak tengerentúli barátaim, akikkel online tartom a kapcsolatot: némelyikkel napi szinten értekezem, míg a földrajzilag hozzám közelebb lévőkkel sokszor alig kommunikálok… Ennek nyilván az az oka, hogy nincs is akkora motiváció egyik oldalon sem, hogy tudatosan úgy alakítsuk, ne szakadjon meg köztünk a kapocs. De az is tény, hogy az online kapcsolattartás mint lehetőség alapvetően átalakította az életünket: megengedhetjük magunknak, hogy egyre kevésbé számítson a távolság.

Ezért is tűnhet úgy egyeseknek, hogy a „valódi”, offline barátok, ismerősök, sőt, olykor családtagok háttérbe szorulnak, pedig csupán arról van szó, hogy a rendszeres kapcsolattartási kapacitásunk limitált, és most kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a földrajzi közelségnek – igaz, annak meg inkább, hogy az illető mennyire aktív online.

Persze, ha társkeresésről van szó, ez azért már nem olyan egyszerű probléma, hiszen a kedvesünkkel azért lehetőleg fizikai kontaktust is szeretnénk. Bár a történelem ismer évtizedekig tartó távkapcsolatokat (ezek nem a modern kor találmányai), azért a többség számára nem ez az álmok netovábbja.

Ahogy korábban írtam, az online társkeresés hőskorában igazából kifejezetten az egymástól jó messze élők összehozása volt a cél, és ez még ma is virágzó üzletág, gondoljunk csak az ázsiai lányokra, akiknek a képe kéretlenül is fel-felbukkan bárhol a neten. De ez a fajta társkeresés azért nagyon más alapokon áll, mint az általunk általában ismert: gazdag országok férfi lakosai keresnek szegény országokból származó szép lányokat, akiket aztán elviekben el fognak tartani… Szó sincs egyenrangú kapcsolatról. (Hogy mennyire működnek az így létrejött együttélések, azt most hagyjuk.)

Ami bennünket érdekel, azok az egyenrangú, és érzelmi alapokra épített kapcsolatok: vajon mennyire vagyunk hajlandóak belemerülni olyan ismerkedésekbe is, amelyek távol élő partnert helyeznek az előtérbe?

Feltételezem, hogy minél kisebb településen lakunk, minél kisebb a könnyen elérhető partnerek száma, annál toleránsabbak vagyunk bizonyos földrajzi távolságok elfogadásában. Ugyancsak fontos szempont, hogy mennyire gondoljuk komolyan: ha csak levelezni szeretnénk, édesmindegy, hol él a partner, sőt, önvédelemből választhatunk akár direkt olyat, akivel semmi esélyünk találkozni. (Noha ez nem tudatos, bizony nemegyszer előfordul, és hónapokat el lehet vele tölteni, miközben azt hisszük, hogy tartunk valahová.)

Ha csak alkalmi vagy rövid távú kapcsolatot tervezünk, egy-egy utazás még belefér, noha tudjuk, hogy a rendszerességre nem lesz módunk (talán direkt nem is akarjuk, hogy bármiféle rendszeresség legyen a kapcsolatunkban.) Igazából addig, amíg nem találkoztunk jópárszor valakivel (de legalább 3-4 alkalommal), még nem tudhatjuk, van-e bármi értelme azon gondolkodni, hogy nem él-e túl messze – viszont, ha túl messze él, úgysem fogunk vele ennyiszer találkozni. Kivéve, ha nyári szabadságra hazajött, és mire épp beleszeretnénk, visszamegy a világ másik végébe.

Persze, vannak sikertörténetek, de ezeknek megvalósulásához nem csak nagyon erős érzelmek kellenek, hanem szerencse is, és a körülmények olyan együttállása, amely lehetővé teszi akár a gyakori utazgatást, akár az elköltözést. (Megfelelő munkakör, elég pénz, bőséges szabadidő, vagy nem túl erős családi, munkahelyi kötődés.) Tehát az esetek nagy részében mégiscsak jobb mérlegelnünk, hogy érdemes-e belekezdenünk olyan ismerkedésbe, amely a távolság miatt rengeteg problémát vet fel. (Tény, hogy vannak, akik eleve kizárják azokat, akik bizonyos hatósugáron kívül élnek.)

De elcsábulni könnyű, ha olyasvalakiről van szó, akivel nagyszerűen megértjük egymást. Mivel ilyen partnert nem könnyű találni, ha végre sikerül, hajlamosak vagyunk úgy hozzáállni, hogy majd csak megoldódik valahogy a távolság problémája is. És a távolság már nem is tűnik olyan leküzdhetetlennek, ha nem csak egymás hangját hallhatjuk, de láthatjuk is a másikat valamelyik skype-on vagy másképp. Tény, hogy ezek a technikai lehetőségek jelentősen megváltoztatták pár éven belül a távkapcsolatok jellegét, a valós idejű kapcsolattartás szinte folyamatosan lehetséges, sőt, a chatszex, a webkmerás megoldások még plusz izgalmat is adhatnak.

De arra azért vigyázzunk, hogy a kapcsolatunk ne váljon teljesen virtuálissá, vagy ne legyünk arra ítélve, hogy a virtualitásból való kilépés lehetetlennek bizonyuljon.