Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Tartsuk a kapcsolatot! De hogyan?

Ha valami megváltozott az elmúlt 20 évben, az leginkább a kommunikáció. Még nem is olyan rég postára kellett menni, hogy levelet adjunk fel, napokat, esetleg heteket vártunk a válaszra, sokaknak nem volt telefonjuk, működőképes fülkéket kerestek, félretették az aprópénzt vagy telefonkártya-gyűjteményük lett, dívott a távirat és a munkahelyen vagy a szomszédban hagyott üzenet, minden sokkal körülményesebben és lassabban ment.

Aztán megjelent az internet és a mobiltelefon. Először csak betárcsázós változatban, bár már az is nagy szó volt, ha nem kellett külön internet kávézóba vagy a könyvtárba menni, ha el akartuk olvasni a leveleinket. A mobil se segített sokat, hiába volt nekünk magunknak, ha még sokaknak nem, mert snassznak tartották, vagy egyszerűen drágállották. Aztán szinte észre se vettük, és hirtelen minden ismerősünknek lett otthoni számítógépe, internet kapcsolattal (akinek nem, az vagy nagyon háttérbe szorult, vagy még idejében észbe kapott). A mobil úgy kötődött lassan az emberekhez, mint valami hordozható háziállat, már nem egy lakást vagy egy irodát hívtunk fel, hanem konkrét embert, és hozzászoktunk, hogy legtöbbször látjuk, ki hív. Ami alapvető változást jelent a közelmúlthoz, de főként a még régebbi időkhöz képest, hogy a közvetítők feleslegessé váltak, ami egyrészt kényelmesebbé és diszkrétebbé teszi a helyzetet, másrészt azonban elszigeteltebbé is: nem árt, ha mégiscsak van bizalmasunk, noha futárként nincs már rá szükségünk.

Ahogy minden más téren, a társkeresés, udvarlás, ismerkedés területén is megváltozott a kommunikációs struktúra. Ha megtetszik valaki, írhatunk azonnal üzenetet, amennyiben létezik mobilhoz kötött szolgáltatás, sms-t, de vannak társkeresők, ahol a belső csevegés is működik. Ez a régebbi, újsághirdetéses, közvetítőn és jelszavakon keresztül felépített módszerhez képest csillagászati gyorsaságú – persze azzal együtt, hogy az emberi tényező mégsem változott: soha nincs garancia arra, hogy választ is kapunk. Ha azonban már elkezdődött a kommunikáció, meglehetősen sok lehetőség áll rendelkezésünkre.

Ha nem korlátozottak a belső üzenetváltás lehetőségei, akkor maradhatunk társkeresőn belül, ez azért kényelmes, mert még nem kell névvel, címmel bemutatkoznunk, a visszavonulás is egyszerűbb így, meg amíg bent vagyunk, más jelölteket is nézegethetünk, másokkal is kommunikálhatunk. Ha valakinek nagy a forgalma, és megengedheti magának, hogy meglehetősen sok időt töltsön ezen a felületen, annak kényelmes lehet itt bonyolítania a levelezést, csevegést, és persze igénybe veheti azokat a plusz szolgáltatásokat is, amelyek színesítik a palettát (virtuális csoki, kávé és egyéb kedvességek küldése).

A legtöbb társkereső feltölt ugyan képet magáról, vagy kérésre küld, de akad, aki ezt nem tartja elégnek ahhoz, hogy eldöntse, vajon érdemes-e valakivel találkozni. Nem vagyunk egyformák, kinek az írásbeli kommunikáció fontos (hagyományos, szépen megfogalmazott levelek vagy a minél gyorsabb reakció chat-ben), van, akinek a másik hangja a mérvadó, az ragaszkodni fog egy előzetes beszélgetéshez, van, aki meg egyenest arra esküszik, hogy webkamerán keresztül is látni akarja a kiszemeltet, mert így biztosan fogja érezni, hogy érdemes-e folytatni az ismerkedést.

 

telefonkapcsolat-2

 

A kapcsolattartási formákhoz fűződő preferenciák persze konfliktusokhoz is vezethetnek. Aki a levelezést szereti, lehet, nem fog tudni megegyezni olyannal, aki csakis csevegőn keresztül hajlandó beszélgetni, mert ő azonnali válaszokat akar. Aki a telefont részesíti előnyben, főleg, ha nő, nem fog tetszeni, hogy őt egy pasi nem akarja felhívni... Valahogy a hívás kezdeményezése egy ilyen szituációban még mindig a férfiak privilégiuma, nagyon másképp hat, ha a nő telefonál – vagy ez is változóban van? Ha valaki ki nem állhatja, ha filmezik, és úgy gondolja, hogy a webkamera előnytelenül torzítja az arcát, kerek perec meg fogja tagadni, hogy így teszteltesse magát valakivel. Már a kommunikációs forma megválasztása is perdöntő lehet, ha egyik fél sem enged... Főleg, ha presztízsharc kezdődik annak kapcsán, hogy ki erőltesse rá a másikra a maga szokásait. Pedig talán nem olyan nehéz alkalmazkodni, ha egy kicsit is érdekel az illető, esetleg ki lehet próbálni egymás módszereit.

Ha végre eljutottunk az első találkozásig, személyesen is meggyőződhetünk arról, milyen beszélgetőpartner a másik, vajon van-e bármi mondanivalónk egymásnak, és a társalgáson kívül szóba kerülhet-e bármi más. Persze attól, hogy bennünk az első 5 másodpercben kialakul a szinte megfellebbezhetetlen ítélet (csak szinte, mert azért vannak olyan esetek, amelyekben az első benyomást felülírja valami), szeretnénk-e erotikus kapcsolatot az illetővel vagy sem, ő ezt még nem fogja tudni. Ahogy mi sem feltétlen fogjuk dekódolni a testbeszédét száz százalékig. És hányszor nincs összhangban a testbeszéd a későbbi fejleményekkel!

Vagyis nem csak magán a találkozón kell tudnunk kommunikálni (ez akkor nehéz, ha legszívesebben elszaladnánk, mert annyira nyilvánvaló, hogy nekünk itt semmi keresnivalónk, de az illem úgy kívánja, hogy maradjunk), hanem a randit követően is. Ahogy már korábbi posztunkban volt szó róla, illik visszajelezni, még akkor is, ha nem akarunk folytatást (bár a Randivonal nemrég készített felmérése alapján 43% csak akkor jelez vissza, ha érdekében áll, pusztán udvariasságból nem, 46% mindenképpen visszajelez és 11% általában nem szól semmit többé ahhoz, akivel találkozott), és az sem mindegy, hogy ezt mikor és hogyan tesszük. Illetve, hogy ki teszi. Az elvárás már rég nem az, hogy a férfi vegye fel újra a fonalat (46% szerint mindegy, ki teszi ezt meg, 44% viszont a férfire testálja ezt a felelősséget, bár akad olyan is (7%), aki szerint ez a nő feladata, főleg, ha a férfi már eléggé egyértelművé tette, hogy igenis szeretne még találkozni. Az azonnali, pár perccel az elválás után küldött sms és az egy hét múlva megírt szabadkozó e-mail között minden előfordulhat. (Már persze, ha egyáltalán van visszajelzés.) Az sms arról tanúskodik, hogy az illető alig bírt magával, annyira jól érezte magát, azt se bírta kivárni, hogy hazaérjen és képernyő elé üljön. Ilyenkor mindenképp illene még aznap válaszolni, ha a lelkesedésben nem tudunk osztozni, persze valószínű, hogy nem fogjuk elsietni.

Első randi után persze nehéz elkerülni a játszmázást (már, ha van folytatás), főleg, mert ez a hagyomány része: ha a nem is olyan régen még érvényes szokásokat nézzük, mikor még a telefon volt az elsődleges kommunikációs eszköz, a pasik dönthették el, hogy mikor telefonálnak. Akinél a kommunikáció kezdeményezésének privilégiuma volt, az került hatalmi helyzetbe. Ha érezte, hogy a nő igenis szeretne még találkozni, kihasználhatta ezt a helyzetet az egész beszélgetés mesterséges késleltetésére. Ma már nem lehet hetekig húzni az időt, legtöbbször a 24 órás szabály érvényesül: aki egy nap leforgása alatt nem jelez, arról valószínűleg elkönyvelik a partnerei, hogy tárgytalannak tekinti az ismerkedést, és továbblépnek. (Ez persze elsősorban netes társkeresés esetében érvényes, ahol teljesen egyértelmű, hogy mire megy ki a játék, míg a másképp kezdődött ismeretségekben van rá mód, hogy a kontextus ne legyen ennyire nyilvánvaló, így az időhúzás is teljesen belefér a képbe.)

Az e-mail-es visszajelzésben az a jó, hogy nyugodtan átgondolhatjuk, pontosan mit is akarunk írni, akár pró, akár kontra, és nem kell azzal szembesülnünk, hogy épp nincs fogadókészség a másik oldalon (mondjuk pont rosszkor telefonálunk és meg kell ismételnünk a hívást, pedig lehet, hogy elsőre is nehezen vettük rá magunkat). Az sms legfeljebb hirtelen felindulásból, lelkesedésből megfelelő, de bonyolultabb gondolatok kifejtésére már nem alkalmas. Persze az is nagyszerű, ha csevegőben futunk össze és beszéljük meg a randit: így megvan a közvetlenség és az azonnali reakció, mégis elkerülhetjük a kínos üresjáratokat, amelyek telefonbeszélgetések folyamán szoktak előfordulni.

Akárhogy is döntünk, az első randit és a visszajelzéseket követően új szakasz kezdődik a kommunikációban is: ekkorra valószínűleg kialakult már a két ember közötti szokásos üzenetváltási módszer. Minél egyértelműbb a kötődés, és minél inkább érdeklődnek egymás iránt, annál sűrűbben fognak kommunikálni akkor is, ha találkozni éppen nem tudnak. Valószínűleg sokak számára fontos lesz a telefonos vagy webkamerás kapcsolattartás, bár vannak, akik teljesen jól el tudják képzelni a szerelmi kapcsolatot ezek gyakori használata nélkül is. Mikor már itt tart az ember, az olyan kis jelzések is fontossá válhatnak, mint a közösségi oldalon egymás posztjainak kedvelése, egy-egy cikk, kép egymásnak ajánlása, hozzászólás a kialakuló vitákhoz, vicces társalgásokhoz. De a közösségi térben persze könnyen felütheti a fejét a féltékenység is, hiszen ott már nem csak kétirányú a kommunikáció – erről azonban már korábban kimerítően írtunk.