Miért esik olyan jól a könnyed csevegés – cseten vagy élőben?

Ma már szinte egyetlen korosztály sem vonhatja ki magát a csetelés alól, ha online akar ismerkedni, bár sokan nem tudják, milyen helyzetben érdemes használni ezt a módszert, és mikor nem vezet sehová.

Egy ismerkedés elején, ha még nem tudunk egymásról semmit, a hosszabb, összefüggő gondolatok megfogalmazása sokkal jobb hatást kelt, még nem értjük meg félszavakból egymást és a cset az azonnalisága, a rövidsége, a sok emoji miatt túl sekélyes és könnyen válik semmitmondóvá.

Ahogy Ács Fruzsina humorista egy műsorában előadta: amikor az ismerkedés kezdeményezése annyi, hogy: Szia… És erre egy Szia a válasz, akkor onnan nehéz elmozdulni. A csetelés szerintem akkor jó, mikor már a komoly dolgokat vagy levélben vagy telefonon, személyesen megbeszéltük és könnyed csevegésben könnyeden évődünk egymással, vagy csak bejelentkezünk például reggelente, hogy a kedvesünk tudtára adjuk: gondolunk rá.

Ennek a kommunikációs formának nem az a feladata, hogy súlyos kérdéseket feszegessünk rajta keresztül, hogy hosszú mondatokat írjunk… Mint ahogy élőben is vannak olyan percek, órák, amelyek nem arra valók, hogy vitázzunk, döntéseket hozzunk vagy egymás lelkét elemezzük. A könnyed csevegés élőben is arra való, mint a cset: hogy jól érezzük magunkat együtt, mosolyogjunk, nevetgéljük, húzzuk egymás agyát és ebben a bizalmi légkörben töltsünk el némi időt.

Mikor még friss a kapcsolat, ez a fajta együtt lógás, lebegés, céltalan együttlét könnyen megy a pároknak, hiszen még minden új, minden szép és egymást roppant érdekesnek találjuk. Később azonban lehet, hogy elkezdenek kikopni ezek a pillanatok. Már nem vagyunk olyan önfeledtek, nincs kedvünk nevetgélni, jön a szürkeség, a felelősség, a nehézségek. Ha azonban egy kapcsolatban már nincsenek meg ezek a derűs, kedves pillanatok, amelyekben csak úgy elvagyunk, lustálkodva, kényszerek és elvárások nélkül, akkor lassan elvész az is, ami élhetővé tette a kapcsolatot.

Vagyis érdemes tudatosan törekedni ennek a fajta együttléti formának a megőrzésére akkor is, ha nehezebb időket élünk. Ha másképp nem megy, akár ki is jelölhetünk időpontokat, amikor egyszerűen nem csinálunk semmit, csak az élet apró örömeit élvezzük. Kávézunk, fagyizunk vagy társasozunk, táncolunk, sétálunk egyet, a kanapén heverészünk, bort iszunk vagy bármi mást csinálunk, ami mindkettőnk számára kellemes, amiben komfortosan érezzük magunkat. Stresszmentesen, könnyedén, lelkifurdalás nélkül. És gyerekek nélkül. Ez az időszak nem a családról, hanem a párról szól: szükségünk van rá, szakítsunk rá időt.

Mire érdemes odafigyelni ilyenkor?

Ne hozzunk fel semmilyen komoly témát! Se politikát, se apóst, anyóst, se a gyerekek gondjait, se a munkahelyi nyűgöket. Csakis apróságokról, kellemes dolgokról essék szó, amelyek jobb kedvre derítenek. Ne ilyenkor akarjunk megoldani a gondjainkat, és ne ilyenkor hordjuk le a másikat valami miatt, amivel felbosszantott.

Legyen a környezet kellemes, derűs, és ne tudjanak bennünket megzavarni, kizökkenteni. Ha muszáj, menjünk el otthonról: nem biztos, hogy az otthonunk megfelelő helyszín, ha mindig van ott valaki.

Figyeljünk a fizikai jó érzetekre, értékeljük a kis dolgokat, a napfényt vagy a csípős hideget az arcunkon, a táj szépségét vagy a bor finomságát, bármit, amiből apró örömöt meríthetünk.

Idézzünk fel kellemes közös élményeket vagy tervezzünk hasonló kellemes élményeket… Akár csak álmodozzunk, nosztalgiázzunk.

Tegyük rendszeressé ezeket az alkalmakat, és sose sajnáljuk rájuk az időt. Ne tekintsük időpazarlásnak azokat az „üresjáratokat”, amelyekben nem történik igazán semmi. Épp ez a semmittevés az, ami feldobja a kapcsolatot, amitől igazán működni tud. Nem kell hozzá nagy szervezés, semmi különös felhajtás, csak mi ketten és valami kellemes környezet, ahol ejtőzhetünk.

A csevegések hangulatát persze online is folytathajuk, mikor épp nem vagyunk együtt (illetve eleve nem is élünk együtt). Nagyon jó érzés tudni, hogy a párunk gondol ránk és évődik velünk egy kicsit, ha van egy kis ideje.