Mindenkinek kell válaszolni?

Már korábban is esett róla szó, hogy az elemi udvariasság valóban azt kívánja, minden normális hangvételű, valamelyest érdemi megkeresésre, bemutatkozó levélre reagáljunk. Mégis sok a panasz arra, hogy a megszólítottak semmit nem válaszolnak, mégpedig igen nagy számban levegőnek nézik az őket megkeresőket.

Nemcsak a társkeresés területén tapasztalható ez az egyre terjedő slamposság, sajnos minél nagyobb az információáramlás, minél több csatornán jut hozzánk üzenet, annál inkább az az érzésünk (nyilván nem mindünknek), hogy nem is kell olyan szigorúan venni a válaszadást. A kéretlen körlevelek például ezt a tendenciát erősítik, kapjuk a meghívásokat számolatlanul, egy idő után belefáradunk, hogy mindent megnézzünk és mindenre reagáljunk.

De a társkeresés mégiscsak más terep. Itt nem cégek, hanem emberek vannak az üzenetek mögött, és ha nem teljesen semmitmondó és értelmetlen, amit írnak, valóban illene válaszolnunk. Tudom, valakit visszautasítani általában nem kellemes feladat (erről is volt már szó a blogon), senki nem szereti, ha erre kényszerül, a lelkiismeretesebbje küzd a megfelelő megfogalmazással, és esetleg annyira nem találja a megoldást, hogy egyre halogatja a választ, míg végül semmit sem küld el, a nemtörődömje pedig megvonja a vállát és továbblép. Pedig első megkeresést visszautasítani egyszerű sablonszöveggel is lehet, az is jobb, mint a teljes semmibevétel.

Tény, hogy olyanok is vannak, akik nem kérnek a negatív válaszból (már találkoztam hasonló kéréssel: csak azért, hogy visszautasíts, ne írj), vagy sértődötten reagálnak arra, ha nem akarunk velük megismerkedni, mintha kötelességünk lenne mindenkit rokonszenvesnek találni. Minél kevesebb pozitív választ vagy egyáltalán bármilyen választ kap valaki, annál frusztráltabb lesz és adott esetben ezt pont azon fogja kitölteni, aki elutasította.

Olyan is előfordul, hogy kifejezetten provokatív, trágár és szemtelen levelet kap az ember, erre aztán tényleg nem érdemes reagálni, viszont le lehet azonnal tiltani az illetőt, mert még képes és számon kéri rajtunk, milyen bunkók vagyunk, hogy nem válaszolunk csodálatos fogalmazványára.

Azzal a furcsa jelenséggel is találkozik a társkeresés során az ember, hogy valaki megszólítja, esetleg még hosszasan ecseteli is, mit szeretne, majd az erre adott válaszra soha többé nem jön reakció. Ha már vettük magunknak a fáradságot és küldtünk egy levelet, akkor vajon mi tart vissza attól, hogy a bennünket válaszra méltatónak legalább megköszönjük, hogy időt szánt ránk? Ha nem tetszik, amit ír, azt is meg lehet röviden fogalmazni.

Ha valaki nem képpel szerepel a rendszerben, képküldéskor szembesülhet a válasz elmaradásával. Lehet, hogy addigra már több levelet váltottak, esetleg nem csak levelezés volt, hanem még chat is, mikor pedig az egyik elküldi a fotóját, a másik úgy felszívódik, mintha nem is létezett volna. Ismét arról van szó, hogy nehéz felvállalni negatív véleményünket (vagy ki tudja, a kishitűségünket, ha olyan szépséggel szembesülünk, akiről feltételezzük, hogy úgysincs esélyünk nála), sokan ezért az eltűnést választják. De akár levelezés közben is előfordul, hogy egyszer csak elmarad egy válasz, vagy nagy sokára jön, mire elvész az egész ismerkedés ritmusa.

Szerintetek mikor kell mindenképpen válaszolni, mikor jobb csendben maradni, mennyire esik nehezetekre a levelek megfogalmazása, hogyan reagáltok, ha egy levelezés hirtelen megszakad: számon kéritek-e a másikon, vagy nem erőltetitek? Remélem, itt sokatoknak lesz kedve kommentelni és mások kommentjeire válaszolni is.