A párkapcsolatgyilkos monotónia

Egy kapcsolat kezdetén, mikor még minden új és szokatlan, nehéz elképzelni, hogy mindez, ami most annyira frissnek tűnik, egyszer csak unalmas és monoton lesz - márpedig, ha nem teszünk ellene tudatosan, és nem élünk egyébként olyan mozgalmas életet, hogy velünk kapcsolatban a rutin még csak fel sem merülhet, ez a korszak előbb-utóbb be fog következni.

Jobb, ha már a rutinok kialakulásának kezdeti fázisában tudatában vagyunk annak, mi az, amivel fel tudjuk rázni magunkat és a partnerünket.

Az emberek a szokásaik rabjai, ez elég nagy közhely, de éveken keresztül mindig ugyanazt a forgatókönyvet követni szex közben biztosan nem járul hozzá a boldogságérzethez. Azért, mert egy bizonyos póz bevált, és valamikor mindketten élvezték, nem biztos, hogy örökre ragaszkodni kell hozzá... Ahogy az időponthoz és a helyszínhez sem - nincs libidógyilkosabb dolog, mint a rutin, a kiszámíthatóság, az egyformaság. A szexben bezárkózni, de főleg: nem odafigyelni a partner esetleges új ötleteire, kívánságaira, csípőből hárítani mindent, ami kirángatna a komfortzónánkból, biztosan nem hat pozitívan a párkapcsolatunkra. 

Ahogy az elhanyagoltság, a "már úgyis megvan, előtte bármilyen öltözékben mutatkozhatok" mentalitás is romboló tud lenni. Nyilván nem vághatjuk magunkat naponta díszbe, de arra azért figyeljünk, hogy ne rongyos, piszkos, vagy rajtunk borzalmasan álló dolgokban töltsük az otthoni órák nagy részét (ha nem éppen takarítunk vagy szerelünk.) Ha már soha nem öltözünk fel csinosan a partnerünk kedvéért, akkor mi alapján várjuk el tőle, hogy igazándiból megkívánjon, hogy nőnek/férfinak lásson minket? Ha már semmi újat, izgalmasat nem tudunk neki mutatni, akkor hogyan kerülje el a kiábrándultságot?

A székely embernek sincs igaza abban, hogy elég egyszer kimondani, szeretjük a feleségünket, és semmi szükség arra, hogy bókoljunk neki, ha már túlléptünk az udvarlási fázison: a hosszan tartó boldogság egyik titka, hogy a partnerünk újra és újra megbizonyosodhat róla, hogy fontosak vagyunk számára, és hiába gondoljuk, hogy a cselekedeteink magukért beszélnek, a legtöbb embernek szavakra is szüksége van. Mégis, hányszor fordul elő, hogy az emberek még a gyerekeiknek sem merik elmondani, hogy szeretik őket? A szeretet bevallása nem gyengeség, ne halasztgassuk, ne szégyenlősködjünk.  

Örökké ugyanaz a hétvégi program, mindig ugyanaz az étterem, ugyanoda menni nyaralni, vagy éppenséggel nem menni sehová, mert nincs rá pénz - egyáltalán: inkább a tespedést és semmittevést választani, mint azt, hogy valami, a megszokottól eltérőt csináljunk együtt, nem fog segíteni a kapcsolaton. Lehet azzal jönni, hogy úgyis túl fáradtak vagyunk, meg kidobott pénz, ha elmegyünk valahová, de valójában semmi se fárasztóbb, mint az egyformaság, és kirándulni lehet kevés pénzből is, meglepetést szerezni meg nem kerül semmibe, csak abba az energiába, amit a kitalálásába fektetünk. Szép dolog a stabilitás és a megbízhatóság, de egyedül erre építeni boldog kapcsolatot nem igazán lehet: ahhoz több dinamika és elevenség kell. 

Mikor már belesüppedtünk a mély kerékvágásba, sokkal nehezebb kikerülni onnan, mint az elején, mikor az a kerékvágás még csak egészen halvány: éppen ezért nem hiábavaló dolog a kapcsolat elejétől odafigyelni arra, hogy ne váljunk a megszokás rabjaivá. Sőt, ha még időben vagyunk, ne válasszunk olyan partnert, akivel semmilyen közös érdeklődési pont nem köt össze, aki képtelen arra, hogy meglepjen minket, vagy akit mi nem akarunk meglepni, aki mellett unatkozunk. 

Mert az első fellángolás időszaka után is kell, hogy a kapcsolatunk szóljon valamiről, különben kiüresedik, értelmetlenné válik, és csak két, egymás mellett élő idegen lesz belőlünk.