Párkapcsolati sztereotípiák: A nők mindenért hisztiznek…

Ha negatív sztereotípia kell, akkor ez minden igényt kielégít. És meglehetősen régen tartja magát. Persze a köznapi hiszti nem azonos a pszichiátriából ismert hisztéria fogalmával, amelynek lényege, hogy bizonyos lelki zavarok, érzelmi feszültség testi tünetekben nyilvánul meg, anélkül, hogy bármiféle szervi baj lenne a háttérben. A fogalom elsősorban Freud nevéhez köthető: maga a hisztéria szó egyébként anyaméhet jelent, mert a valódi betegséget (tünetegyüttest) gyakrabban észlelték női betegeknél.

Hagyjuk azonban a pszichiátriát: amikor hisztizésről beszélünk, nem orvosi fogalomra gondolunk, nem betegség jár az eszünkben. Akkor minősítünk valakit hisztisnek, hogy a mi elképzeléseinkhez képest túl hevesen, érthetetlen módon reagál valamire, és ebbe a figyelemfelkeltő, kellemetlen reakcióba egyre inkább belelovallja magát, akármilyen racionális vagy annak vélt érvvel próbáljuk meggyőzni arról, hogy semmi értelme. Vannak úgymond hisztis gyerekek, akik képesek levetni magukat a földre, hosszan és hangosan sírni, vigasztalhatatlanok bármilyen kicsiség miatt, és az őrületbe kergetik a szüleiket vagy más felnőtteket. Érdekes módon gyerekkorban a hisztizés egyáltalán nem gyakoribb lányoknál, mint fiúknál. Vajon később ez megváltozik? Vagy létezik külön női és férfi hiszti?

A férfiak könnyen rásütik a nők, főleg partnerük bármilyen hevesebb érzelmi megnyilvánulására, hogy csak hisztiről van szó. Olykor tényleg, még a nők maguk is beismerik, hogy egy-egy kirohanásukra nincs racionális magyarázatuk, illetve a racionális magyarázat létezik, legfeljebb nem abban a formában, mint szeretnénk, mert nem mi döntünk arról, hogy milyen kedvünk van. A nők hormonális működése egészen más, mint a férfiaké, sokkal gyakoribbak az ingadozások, és a ciklus különböző fázisaiban más és más hangulatváltozások jellemzőek. Ilyenkor a nő a maga számára is érthetetlen módon idegesebb vagy melankolikusabb, türelmetlenebb vagy épp kisimult, illetve eufórikus. Tehát a köznapi módon szeszélyesként titulált viselkedésnek biológiai oka is van.

Ilyen szempontból igaznak tűnik, hogy a nők érintettebbek, és erre rá is lehet játszani mindkét oldalról. Az, aki már gyerekkorában rájött arra, hogy az eltúlzott reakciók, a hisztizés igenis működőképes módszer az érdekérvényesítésre, biztos, hogy próbálkozni fog vele. Gondolhatja úgy, hogy valóban nincs más eszköz a kezében, vagy az ilyen viselkedés felmenti a felelősség alól, sokkal könnyebb, mint érvelni vagy önállóan megoldani a problémákat. Ha a környezet sokmindent hajlandó megtenni, csak, hogy egy kellemetlen jelenetnek véget vessen, a hisztiző egyén eléri a célját. Az már más kérdés, hogy a hiszti mennyire autentikus, illetve mennyire megjátszott, hiszen tudatosan is lehet alkalmazni. Ha férfi játssza ki ezt a kártyát, inkább balhézásnak szokás nevezni, de a jelenség alapvetően nem különbözik a hisztitől, csak az egyik szopránra van hangolva, a másik tenorra.

Az igazi hiszti mellett azonban létezik rengeteg olyan helyzet is, amelyben a heves érzelmi reakció indokolt, illetve nem érzelmi reakcióról, hanem korántsem ok nélküli panaszkodásról, illetve a problémák megbeszélésének szándékáról, illetve a másik egészségéért való aggódásról vagy hasonló ügyekről van szó. Ha egy párkapcsolatban az egyik fél meg akar beszélni bizonyos kérdéseket, és többszöri visszautasítást követően sem tágít, az elzárkózó fél könnyen rásütheti a hisztizés bélyegét. Tipikusabb, hogy a nő akarja megbeszélni a párkapcsolati problémákat, és a férfi zárkózik el, így a női hiszti sztereotípiája megerősítést nyer.

Szerintetek a nők alapvetően hisztisek? Vagy mindkét nemben léteznek balhézósabb, nehezen kezelhető és nyugodtabb, kompromisszumkészebb emberek? Hogy viselitek a hisztis viselkedést, és vajon felismeritek-e önmagatokban is?