Sok férfi nem érti, mit jelez a nő a testével?

Azt hiszem, rengeteg nő tapasztalta már, hogy bizonyos férfiak nem igazán jók a gesztusaik értelmezésében, egyszerűen nem fogják az adást: olykor az is bosszantó, ha a keringőre hívó adást nem fogják, de még rosszabb, ha a határozott elutasításról nem vesznek tudomást. Vagy, ha hiába hangzik el egyértelműen, verbálisan is, hogy nem érdekel egy férfi közeledése, ő továbbra is meg van győződve arról, hogy csak megjátsszuk magunkat, és lányos zavarunkban tiltakozunk, pedig titokban az a leghőbb vágyunk, hogy vele töltsük az estét, sőt, az éjszakát is. 

Persze nem csupán a testbeszéd értelmezésével van ilyenkor baj, hanem azzal is, hogy az adott férfinak nem tanították meg, hogy tisztelje a nők jelzéseit, illetve arra nevelték, hogy erőszakkal mindent el lehet érni, és csak el kell venni, amire vágyunk: hogy a nő nem érző ember, hanem valamiféle levadászható zsákmány... Szóval aligha foghatunk mindent a testbeszéd helytelen értelmezésére, és láthatjuk a magoldást egyedül abban, hogy tantárggyá tesszük az iskolában ezt is (noha biztosan nem ártana, csak ki taníthatna egy ilyen tantárgyat?).

A pszichológusok azonban szívesen tesztelik az elméleteiket és az embereket, és egy Teresa Treat nevű kutató csapatával együtt bele is fogott, hogy diákokon mérje le, vajon mi az összefüggés a nőkkel való agresszív bánásmód és a testbeszéd-értelmezésben mutatott járatlanság között. Úgy tűnik, az összefüggés valóban létezik.

Treat csapata 183 fiatalemberrel végeztette el ugyanazt a tesztet: nők fotóit kellett értelmezniük abból a szempontból, hogy az adott modell most éppen hívogató, elutasító, vagy közömbös jelzéseket ad-e. Az életben ez persze sokkal összetettebb, nem statikus képekkel szembesülünk, hanem folyamatos mozgással, ezer jelre kéne egyszerre figyelnünk, és értékelnünk, hogy egy-egy gesztussal, mimikai rezdüléssel az adott ember pontosan mit is akar kommunikálni, természetesen legtöbbször anélkül, hogy a tudatában lenne annak, amit a teste üzen. Egyértelmű elutasításos helyzetben persze a verbális megerősítés segít, de mivel a testbeszéd és a szó nem mindig van összhangban egymással, van, aki eleve abból indul ki, hogy a kimondott szónak nem kell hinni, a testbeszédet viszont félreértelmezi... 

[Érdekes, de az állatvilágban a hasonló jelek dekódolása valószínűleg egyetlen egyednek sem probléma, de hát ők nem rendelkeznek a beszéd félreértelmezésre annyira alkalmas képességével, és sokkal kisebb mértékben képesek hazudni illetve önmagukat becsapni - az álszemérem és a szégyenlősség pedig végképp ismeretlen számukra.]

Visszatérve a felmérésre: a diákok meglehetősen rosszul teljesítettek. Legrosszabbul mégis azok értelmezték a női test küldötte üzeneteket, akiknek a múltjában már volt zaklatás, nőkkel szembeni erőszak: ők nem a nő testtartására, mimikájára fókuszáltak, hanem arra, hogy mennyire vonzó és milyen a ruhája. Ha tehát számukra vonzónak tűnt és szerintük kihívó ruhában volt, akkor ezt automatikusan úgy értelmezték, hogy nyitott a közeledésre, és oda sem figyeltek arra, hogy keresztbe fonja-e a karját, utálkozó vagy unott arccal néz-e, vagyis kifejezetten elutasító-e a testtartása. 

A jó hír az, hogy miután kiértékelték a tesztet, és a résztvevők megkapták az eredményt, a gyengébben teljesítő diákok is tudtak javítani a testbeszéd-értelmező képességeiken: csak el kellett nekik magyarázni, hogy milyen apró jelekre kell odafigyelni, máris világosabb lett a kép. Persze az erőszakos közeledés, ahogy már említettem, nem csupán azon múlik, hogy ki milyen jól értelmezi a másik nem jelzéseit, hanem azon is, hogy mennyire hajlamos az agresszióra, illetve mennyi empátia van benne: ezeken a tulajdonságokon is lehet dolgozni, és persze nem egyetemen kéne elkezdeni, de jobb későn, mint soha. 

A hasonló kísérletek persze nem csak a potenciálisan erőszakos, és magukat a nőkre rátukmáló típusú férfiakon segíthetnek, hanem azokon is, akik épp ellenkezőleg: túl bizonytalanok és nem veszik észre egy nő érdeklődését akkor sem, ha már mindenki más tudja a környezetükben, hogy kinek tetszenek. Mivel a társadalmi konvenciók még mindig elég erősek abban az irányban, hogy a nők ne vállalják nyíltan, hogy kihez vonzódnak, és inkább várják meg, míg a férfi közeledik, az oda nem figyelő, álmodozó, vagy önmagukban nem bízó férfiak számára is fontos, hogy tudják értelmezni a nők apró jeleit. 

Felmerülhet a kérdés: vajon a nők mennyire profik a férfi testbeszéd értelmezésében, illetve képesek-e mindig dekódolni más nők jelzéseit. Ahogy számos tanulmányban olvashatjuk, a lányok egészen kicsi koruktól kezdve elsősorban emberekre, és nem tárgyakra figyelnek (a fiúk pont fordítva): vagyis általában sokkal jobbak a szüleik, testvéreik, társaik, és később partnereik gesztusainak dekódolásában, mint a férfiak. Nyilván itt is léteznek kivételek, illetve előfordul, hogy a nők túl sok mindent látnak bele egy-egy gesztusba, sokkal többet, mint ami esetleg benne van. 

De az elutasítás, illetve a vonzalom jeleinek értelmezésében azért sokkal több a gyakorlatuk: ez persze nem jelenti azt, hogy csalhatatlanok lennének, főleg, ha mindenféle előítéletek homályosítják el a gondolkodásukat: beleláthatnak csábítási szándékot féltékenykedés közben olyan gesztusokba is, amelyekben nincs, vagy vakok lehetnek egy férfi közeledésére, ha nem elég magabiztosak, és egyszerűen nem akarnak hinni abban, hogy tényleg azt látják, amit látnak. De az egyértelmű elutasító magatartást azért felismerik, még ha az sem példa nélküli, hogy erőszakosan nyomulnak valakire, aki nem érdeklődik irántuk: de ez az erőszakosság általában nem válik fizikai erőszakká, legfeljebb csak nagyon kellemetlen. 

Ha nem vagyunk elég magabiztosak a gesztusnyelv értelmezése terén, igyekezzünk fejleszteni magunkat, mert minden férfi-női kapcsolatban nagyon fontos szerepet tölt be, az ágyban meg aztán főleg... Mikor a szavak helyét teljesen átveszi a testbeszéd...