Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Gyógyulj ki a szakításból!

Szakítani kellemetlen, van, hogy egyenesen drámai. Olykor teljes kétségbeesés követi, máskor csak tompa fájdalom, mert már készültünk rá, vagy mi magunk kezdeményeztük. Nem mindegy, hogy egy látszólag működőképes kapcsolat ér véget hirtelen az egyik fél döntése alapján, vagy hosszan elhúzódó nyűglődés végére tesznek pontot.

Nem mindegy, hogy mennyi ideje volt együtt a pár, és milyen jellegű volt a kapcsolatuk. Szerelmesek voltak valaha, vagy csak megalkuvásból kerültek össze. Tartott-e még a szerelem vagy már rég elmúlt. Van-e a háttérben harmadik (negyedik) fél, vagy olyan külső „gonosztevő”, akire rá lehet húzni a vizes lepedőt.

Akárhogy is történik, ritkán tudjuk elintézni egy vállrándítással, ha fontos kapcsolatunk ér véget. Gyomorgörcs, étvágytalanság, depresszió, önutálat, a gyász különböző fázisai kísérhetik a folyamatot. És tipikus, hogy egymást vádoljuk, noha személyiségtől és a történtektől függően sokan okolják önmagukat is azért, amiért a kapcsolatuk véget ért.

Mitől lesz könnyebb az egész? Mit tehetünk annak érdekében, hogy mihamarabb túljussunk a legpocsékabb időszakon és elkezdhessük a gyógyulást?



1. Legyünk mérgesek, de ne bántsunk senkit!

Az nem baj, hogy dühöt érzünk, akár önmagunkkal, akár az exünkkel kapcsolatban, sőt, olykor harmadik félre is irányulhat a dühünk. Mérgelődjünk, meséljük el bizalmas barátunknak, hogy mit érzünk, sírjuk ki magunkat. De ne lovaljuk bele magunkat még jobban, ne szítsuk fel a haragunkat újra és újra azzal, hogy mániákusan ismételjük, miben hibázott a másik, vagy mit vétettünk mi.

Sokan hergelik magukat, mert azt hiszik, hogy ez majd megakadályozza őket a megbocsátásban, ha esetleg kísértésbe esnének és visszafogadnák a partnerüket. De csak saját maguknak ártanak vele. Képtelenek lesznek továbblépni, és amíg a régi dolgokon rágódnak, azok mérgezik őket. Ráadásul sokkal nagyobb eséllyel bántanak másokat, vagy akár tesznek kárt önmagukban. Nagyon veszélyes útra lép, aki erőszakot alkalmaz, sajnos ez is napi szinten előforduló valóság.



2. A düh és a kapcsolat elsiratása után fogadjuk el az új valóságot!

Amíg a dühünkkel és vádaskodással vagyunk elfoglalva, addig ragaszkodunk ahhoz, amit elvesztettünk. Még akkor is, ha mi magunk vetettünk véget a kapcsolatnak vélt vagy valós sérelmek miatt. Persze nem minden szakítás végleges és visszavonhatatlan, de a legtöbbet nem lehet meg nem történtté tenni: ilyenkor az a legjobb, ha elfogadjuk, hogy másik fejezet kezdődik, és bármennyire is fáj, el kell engednünk az eddigi elképzeléseinket, jövőre vonatkozó terveinket.

Segít, ha új terveket kovácsolunk, ha képesek vagyunk valami tőlünk szokatlanra, hogy letérjünk a kitaposott útról, amelyen már nem haladhatunk tovább. Nem kényszeríthetjük a másikat, hogy velünk folytassa, ha nem akarja, a szakításhoz elég egy ember, csak a kapcsolathoz kell kettő. Ne járunk az exünk nyakára, és ne fenyegetőzzünk, ne könyörögjünk: ha úgy döntött, hogy vége, akkor el kell fogadnunk, hogy ezt akarja és békén kell hagynunk.



3. Próbáljuk megérteni az exünk motivációit!

Ameddig azt hisszük, hogy az exünk direkt minket akart megbántani a viselkedésével, és nem is próbáljuk megérteni, mit miért tett, addig a saját sérelmeink elvakítanak. Pedig segít, ha képesek vagyunk egy kicsit az ő fejével gondolkodni és felfogni, hogy miért döntött úgy, ahogy. Meglehet, hogy ebben nekünk is szerepünk volt. Azt szokás mondani, hogy például hűtlenség esetén a megcsalt fél ne keresse magában a hibát, de ez félrevezető: sok esetben az ő viselkedése vezet ahhoz, hogy a partnere más megoldás után nézzen. Ha ezt az egyéni felelősséget lesöpörjük az asztalról, akkor a legközelebbi kapcsolatunkban megismétlődhet ugyanaz a probléma.

Mikor az exünk motivációit kutatjuk, soha ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy mi is részesei voltunk a döntéseinek. Akár azzal, hogy nem figyeltünk rá eléggé, akár azzal, hogy erőszakosak voltunk, félelmet keltettünk benne, akár azzal, hogy a nemi életünk a nullához közelített – és elvártuk, hogy ebbe törődjön bele. Persze előfordulhat, hogy semmi ilyesmit nem róhatunk fel magunknak, de mindenképp érdemes átgondolni az egészet – persze, mikor már elmúlt az első, haragos, szomorú időszak.



4. Tudatosan igyekezzünk gyógyulni!

Ahelyett, hogy hónapokig a sebeinket nyalogatnánk, tegyünk tudatos lépéseket a gyógyulásunk érdekében. Ne hanyagoljuk el magunkat, törődjünk az egészségünkkel, ha egy mód van rá, utazgassunk, találkozzunk a barátainkkal, menjünk el masszázsra, moziba, színházba, vagyis éljünk. Ne zárkózzunk be a lakásba, ne izolálódjunk, ne utasítsuk el mások együttérzését.

Hogy mennyi idő kell a gyógyuláshoz, azt senki nem fogja tudni megmondani, annyira sok faktortól függ, de minél kevésbé hagyjuk el magunkat, annál hamarabb leszünk jobban. Van, aki szerint érdemes kitűzni egy határidőt, meddig engedhetünk a gyásznak, és mikortól muszáj összeszednünk magunkat. A legfontosabb, hogy alkossuk újra a jövőképünket, ne az üres pusztasággal nézzünk szembe, mert attól nem leszünk jobban.