7 dolog, amit ne csinálj szakítás után!

Amikor szakítanak velünk, lehet, hogy összedől a világunk, ám azt várjuk magunktól (és sokszor a környezetünk is ezt várja tőlünk), hogy maradjunk nyugodtak, összeszedettek, és a lehető leghamarabb lépjünk tovább.

Mindenkinek az lenne a legkönnyebb, ha mosolyogva folytatnánk tovább az életünket, és még véletlenül se szomorkodnánk. Csakhogy ez nem segíti a felépülésünket. És még sok más egyebet is teszünk, ami akadályozza azt, hogy minél hamarabb felépüljünk a szakítás okozta gyászból.

Az ösztönös reakcióink sokszor többet ártanak, mint használnak, és gyakran olyan viselkedésformákat választunk, amelyek inkább elmélyítik a fájdalmat, és hosszabbá teszik a gyógyulást.

1. Túlterheljük a baráti körünket

A szakítást épp olyan gyászreakció követi, mintha meghalna egy szerettünk. A szakítást azonban a társadalom nagy része nem tartja gyászra érdemes eseménynek, és a környezetünk azt várja tőlünk, hogy minél hamarabb lépjünk túl a fájdalmas történéseken. Ha még hetek múlva is ezen rágódunk, akkor a barátaink elveszítik a türelmüket, és egyáltalán nem (ritkán) lesznek képesek empátiával fordulni felénk.

A hiba, amit ilyenkor elkövethetünk, hogy túlterheljük a barátainkat a szenvedésünkkel: például semmi másról nem lehet velünk beszélgetni, csak az exről. Néha érdemes egy kis önmérsékletet tanúsítanunk, és legalább pár percre a barátunkra, barátnőnkre figyelni, az ő témáiról beszélgetni. Tudom, hogy ez rettenetes erőfeszítést kíván, de érdemes ezt megtenni. Mi is jobban járunk, ha legalább egy kis időre eltereljük a figyelmünket a fájdalmunkról.

2. Szégyelljük magunkat a fájdalmunk miatt

Nem elég, hogy a környezetünk rosszalja a szomorúságunkat, mi magunk is szégyent érezhetünk, mert ilyen gyengék és szánalmasak vagyunk. Sokan ostorozzák magukat azért, mert képtelenek pikkpakk túllépni a veszteségeiken.

Kutatások bebizonyították, hogy a szakítás ugyanazokat az agyi területeket aktiválja, mint az elviselhetetlen fizikai fájdalom. Amikor azt várjuk magunktól, hogy szakítás után ugyanúgy működjünk, dolgozzunk, éljünk társas életet, mint máskor, ugyanolyan, mintha azt várnánk magunktól, hogy egy vesegörcs kellős közepén vidámak és kiegyensúlyozottak legyünk. Vagyis érdemes tudomásul vennünk, hogy egy szakítás durván csökkenti a teljesítőképességünket. Szégyenkezni semmiképp nem érdemes emiatt! És ne hagyd, hogy bárki szégyent váltson ki belőled!

3. Folyamatosan ellenőrizzük az exünk közösségi oldalait

Fontos tudni, hogy a szerelem olyan biokémiai folyamatokat indít el bennünk, mintha kábítószerfüggők lennénk. A szakítás nem oltja ki ezt a folyamatot! Gondolataink továbbra is egykori szerelmünk körül forognak, és olyan heves vágyakozást érzünk iránta, hogy képesek vagyunk óránként ellenőrizni a közösségi oldalait. Vannak, akik egészen csavaros trükköket eszelnek ki, hogy valamilyen módon kapcsolatba kerüljenek a vágyott személlyel: van, aki üzeneteket küldözget neki, más a hangrögzítőt hívogatja, hogy legalább hallja a hangját, más pedig arrafelé mászkál, ahol „véletlenül” összefuthat az exével.

Ezzel azonban csak azt érjük el, hogy naponta újra meg újra feltépjük a sebeinket, és gátoljuk a gyógyulásunkat. Ökölszabály: szakítás után semmilyen módon ne lépj kapcsolatba az exeddel!

4. Teljes egészében magunkat hibáztatjuk a szakítás miatt

A józan eszünkkel általában tudjuk, hogy egy kapcsolat kudarcáért mindkét fél felelősséggel tartozik. Amikor azonban szakítanak velünk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy valamit elrontottunk, sőt valami nagyon nem stimmel a személyiségünkkel, viselkedésünkkel vagy a külsőnkkel, és ez az oka annak, hogy a másik elhajított minket.

Sokan hónapokig keresik, kutatják, elemzik, hogy mi mehetett félre, végigpörgetik kapcsolatuk minden pillanatát, és azt keresik, mit rontottak el. Az teljesen normális, hogy egy kapcsolat végén elgondolkodunk ezen, és eltesszük magunknak a tapasztalatot. Ha azonban hónapok múlva is még ezen rágódunk, akkor segítségre van szükségünk, mert valószínűleg nagyon sok negatív hidelem él bennünk önmagunkkal kapcsolatban.

5. Idealizáljuk a másikat

Az önvád másik oldala, hogy az exünket viszont idealizáljuk. A legtöbben ilyenkor azt gondolják, hogy ő volt életük egyetlen, igazi szerelme, aki nélkül már nemigen érdemes élni. Ilyet többet soha nem találnak. A fejükben végtelenített filmen futnak kapcsolatuk legszebb pillanatai.

Amíg ezt az idealizálást folytatjuk, addig tovább növeljük a veszteségeink miatt érzett fájdalmunkat. Azzal segíthetünk magunkon, hogy visszagondolunk, mi mindennel tudott kiborítani minket a párunk. Nem az a cél, hogy megutáljuk őt, hanem hogy reálisabban lássuk a másikat. Mindez segíti az elengedést, és oldja azt a félelmünket, hogy ennyire tökéletes partnert soha többet nem találunk.

6. Kerüljük azokat a helyeket, ahol az exünkkel jártunk

Gyakran előfordul, hogy szakítás után nem megyünk többet azokra a helyekre, ahol a partnerünkkel jártunk, mert attól félünk, hogy a veszteségünkre emlékeztet majd. Ha egy hosszú kapcsolatról van szó, ez a stratégia egészen beszűkítheti az életterünket.

A megoldás az, hogy igenis menjünk el a régi helyekre, hogy új élmények születhessenek, amelyek felülírják a régieket. Így visszakaphatod a kedvenc parkodat, éttermedet, kávézódat.

7. Emléktárgyak, fényképek őrizgetése, nézegetése

Sokan megőrzik, kint hagyják a polcokon, falakon azokat az emléktárgyakat, amelyek az exükre emlékeztetik őket. Ezzel folyamatosan újraélik a veszteségüket.

Ha elmúlt a kezdeti sokk, érdemes minden emléktárgyat betenni egy dobozba, és egy jó magas szekrény tetejére feltenni. (Azért magasra, hogy ne legyen kedvünk felmászni egy székre, levenni és nézegetni.) Ha hajlandóak vagyunk ezt megtenni, azt jelzi, hogy készek vagyunk őt elengedni, és továbblépni. Ha hónapok múlva is tele a lakásunk az exünkre emlékeztető holmikkal, akkor ez annak a jele, hogy elakadtunk.

Ha elakadsz az elengedés folyamatában, érdemes segítséget kérni. Amíg nem történik meg a gyászfolyamat lezárása, bármennyire is szeretnél, nem leszel képes egy új, működő párkapcsolat kialakítására.