Aki keres, talál. Vagy mégsem?

Talán sokan tapasztalták az olvasók közül azt, amit én is: minél inkább szükségem lenne valamire, minél vadabbul keresem, annál kevésbé találom. Aztán, mikor egyáltalán nem is gondolok rá, egyszer csak szembejön, ott van, és észre se vettem, hogy többször elmentem mellette, esetleg még rá is néztem. Legyen szó egy könyvről a lakásban, amelyre sürgetően szükségem lenne, vagy valamilyen munkára, mert épp semmi pénzem nincs, akkor éppen egyetlen megbízónak se jutok eszébe, egyetlen állásinterjúra se hívnak... 

Bezzeg, ha épp tele vagyok melóval, akkor jön a többi megbízás is, dömpingben. Vagyis nem az talál, aki keres, hanem azt találják meg, aki éppen nem is keres. 

A szerelem vagy flörtölés is hasonlóképp működik. Minél fontosabb lenne, hogy gyorsan találjunk valakit, mert már annyira hiányzik, annyira vágyunk rá, annál kevésbé jön össze, annál ritkábban rúgunk labdába, annál nehezebbnek érezzük az egészet. És míg a lakásban elbújó könyvre vagy a hiányzó munkára nincs logikus magyarázatom, az ismerkedés esetén érthető, hogy miért annak jut több, akinek már úgyis van... 

Egyrészt, mert sugárzik róla, hogy neki NINCS SZÜKSÉGE partnerre, elégedett és boldog tud lenni anélkül is... Persze az olyan esetekben, amikor valaki tizenéves kora óta mágnesként vonzza az ellenkező nemet, nem tudjuk, hogy milyen lenne a személyisége, ha egyszer csak megszűnne ez a csáberő, és ha soha nem volt még egyedül, vajon hogyan viselné a magányt.

Mivel azonban láttunk már olyat, aki tudja, milyen magányosnak lenni, és csak később virágzott ki, nyilvánvaló, hogy a jelenség erről az oldalról nézve is hasonlóképpen működik. Ha az ember azt sugázorra a külvilágnak, hogy ő önmagában is boldog és elégedett (noha lehet, hogy a boldogságához nagy mértékben hozzájárul a kapcsolata), akkor többen fognak vonzódni hozzá, mint ha azt érzik, hogy kissé keserű, és a megváltást várja.

Főleg férfiak nem szeretik a megváltó szerepét: ők általában nem tudatosan keresnek tartós kapcsolatot (még ha ezt is állítják az adatlapjukon), inkább csak ismerkedni akarnak, vagy még csak nem is áll szándékukban ismerkedni (ha a mindennapokról és nem az online társkeresésről beszélünk), de valami megragadja őket, és elkezdenek az adott nő körül legyeskedni. Nem tudják, sőt, nem is gondolnak rá, hogy mit akarnak tőle. Nem is szabad ilyeneket kérdezni tőlük. A pillanatot akarják élvezni.

Azok azonban, aki határozott céllal keresnek, és csakis a tartós kapcsolat érdekli őket (harmincas nőkre elég jellemző), éppen ezt az érzést, a pillanat örömét nem tudják megadni a férfiaknak. Ha állandóan azt mérlegelik, hogy melyik pasi lenne esélyes férjnek, akkor hogy az ördögbe tudnának kötetlenül flörtölni? Ellenben azok, akik nem törekednek tartós kapcsolatra, csak úgy elvannak, például, mert tudják, hogy ha akarnak, úgyis bármikor találnak valakit, vagy, mert van is valakijük, minden görcs nélkül incselkedhetnek.

A lazaságot és az öntudatlan magabiztosságot tanulni azonban elképesztő nehéz. Hiszen ezeknek épp az a lényeg, hogy zsigerből jön, nem direkt törekszünk rá. De nem teljesen reménytelen a dolog, csak szemléletváltásra van hozzá szükség. Ha elfogadjuk az állítást, hogy a túlságosan komoly hozzáállás, a túlságos céltudatosság, ami mondjuk a karrierépítésben lehet nagyon pozitív, ilyen kontextusban inkább hátráltat minket, akkor képesek vagyunk változtatni.

De ehhez tényleg el kell tudnunk fogadni, hogy a társkeresésben nem az talál legkönnyebben, aki legelszántabban keres. És nem az fog hatalmas szerelmet átélni, aki azzal kel és azzal fekszik, hogy neki ez jár, meg ő ennél kevesebbel nem éri be. Ezek a gondolatok, ez a mentalitás sajnos nem visz közelebb a célhoz. 

Minden komoly, nagy szerelem egész kicsiben kezdődik. Egyszer majdnem minden tartós kapcsolat bizonytalan lábakon álló flört volt - már, ha nem a szülők által levajazott házasságról beszélünk, ami nyugaton azért elég ritka. (És ebben még nyugathoz tartozunk.) A legtöbb ember nem a megismerkedés pillanatában ismeri fel a partnerében azt, akivel esetleg éveket fog majd élni, és akivel közös gyerekei lesznek. Lehet egy sokáig szexmentes barátság később szerelem, és lehet egy elsőre érdektelen ember is az, akit később imádni fogunk. Vagy éppen nem. A lényeg, hogy sosem tudhatjuk, és nem is kell tudnunk. Ez a szép benne...

A keresés jó dolog, csak a görcsös, minden facér férfiban/nőben potenciális férjet/feleséget látó keresés nem igazán szerencsés. Találni akkor szoktunk, amikor nem is keresünk olyan nagyon - de azért nyitottak vagyunk az ismeretlenre. Persze a lottószelvényt azért vegyük meg!