Az életszakasz partnerekről

Főleg spirituális körökben hallom gyakran az „azért találkoztunk, hogy valamit tanuljunk egymástól” életbölcsességet, ami persze úgy hatásos igazán, hogyha sokat sejtető, titokzatoskodó stílusban adjuk elő, úgy, hogy mindenki a kellő mennyiségű projekcióval egészíthesse ezt az az egyébként, a képzeletet erőteljesen mozgató önigazolást. Az „élet egy hatalmas iskola”, azért jövünk össze valakivel, hogy „tapasztaljunk”, stb... E ködös, szinte már irodalmi hangvételű kiszólásokra általában hasonló reflexiókat kaphatunk akkor is, ha esetleg feltesszük a kérdést valamelyik életválsággal küszködő, mindenben értelmet kereső barátunknak:

-          Mégis mit kéne tőle tanulnom?

-          Hát, azt Neked kell tudnod. Nézz magadba mélyebben…

-          De mennyire mélyen?

-          Jobban, jobban… igazán mélyre hatolj le és megtalálod a választ…

Ismerős? Az utolsó két sort nem egy olcsó pornó filmből idéztem, inkább karikírozni próbáltam valamit, aminek tanúi lehetünk mindennapjaink során. A három pontos „gondolkodj el, érezz és jönni fog a felismerés” jelzés is elhanyagolhatatlan akkor, ha minderre úgy próbálunk utalni, hogy lehetőleg semmit se mondjunk. Semmi kézzelfoghatót.

Meggyőződésem, hogy nem mindenkivel azért futunk össze, mert volt valamilyen pszichés fejlődési feladatunk, aminek az illető katalizátora, vagy éppenséggel kárhozója tudott lenni. Van, kinek oldalán felnőtté válhatunk, még egy másik személy közbenjárásával visszajutunk gyermekkorunk legfájdalmasabb emlékeinek szorongatásába. Meg olyan is van, aki mellett igazából nem történik semmi különös, csak úgy elvagyunk és évekkel visszatekintve sem értjük, hogy igazából milyen szerepet töltött be az életünkben az illető. Nem is őket vizsgálnám most meg közelebbről.

Hanem eltérve ezen azonosítatlan útitársaktól, és szavazva némi bizalmat az ezoterikus tanítóknak, megerősíteném őket észrevételükben. Igen, konkrét emberek, nemegyszer segítségünkre lehetnek akkor, ha megértünk valamilyen lelki áttörésre. És ami a legérdekesebb (a cím is erre utal), hogy nem ritka, hogy e nőkkel/férfiakkal a párkapcsolat pont addig tart, amíg e belső változás végbe nem megy. Sok esetben csak eddig létezik kapcsolódás közöttük, utána már nem.  A köznyelv is használja ezt a kifejezést és én (bár az elköteleződésben hiszek) kifejezetten osztom azt a nézetet, miszerint nem mindenkivel azért hoz bennünket össze a sors, hogy egyből az oltár elé cibáljuk és kimondassuk vele az először még boldogító, utána a válóperes ügyvédnél már fájóbbnak tűnő „igen”-t. Az indoklás nálam nem a XXI. század individuális nézeteiből gyökeredzik, hanem a következő dilemmából: ha mindketten változunk, akkor alakulhat maga a kapcsolat is, de, ha megszűnt az eredetileg az együttlétre okot adó tényező, akkor biztos, hogy utána is működni fog a dolog?

Pár banális példa.

Ha például harmincévesen kezdünk el lázadni, akkor kifejezetten jól jöhet egy tekintélyelvű partner, aki mellett nehéz megélni az ezzel kapcsolatos érzéseinket, majd mikorra már sikerül, szinte feleslegessé válik a jelenléte. Már nincs mit megoldani vele. De persze ez másként is előfordulhat, megeshet, hogy a nehezen kezelhető, kissé labilis hölgyike hatására tanuljuk meg igazán a türelmet, a higgadtságot és a magabiztosságnak a belülről vezérelt lecsendesedett formáját. És pont eddig van dolgunk egymással. Mondhatnánk úgyis, hogy az „árnyékunk” egy olyan darabkája válik világossá, melyet addig nem láttunk. Érdekes felismerés lehet, sőt nagyon igaznak tartom ezt a segítők munkájára vonatkozóan is, akik kifejezetten tapasztalhatják is magukon (legalábbis a magam részéről már észrevettem hasonlót), hogy addig van igazán előrehaladás, amíg „téma” is van. A kliens hozza a mondanivalóját, vagy az „itt és mostban” történnek az események, amiről lehet beszélni.

Aztán, amikor a segített elkezd „leválni”, a kapcsolat is fokozatosan bomlik le (ez az ideális eset). Ugyanígy látható ez férfi-nő, klasszikus párkapcsolatnál is, bár ez nem mindig egyszerű, főleg nem harcmentes.

Ha magadba nézel, te meg tudod különböztetni, hogy kik voltak azok az „életszakasz partnereid”, akik valamely jellembeli előrelépésed segítették elő és kik voltak azok, akikkel „csak” az időt töltötted?

Érdekes feladatnak tűnik.

Írta: Lázár Gergely

Forrás:

www.randidoctor.hu