Fontos-e, hogy a nők bókoljanak nekünk, férfiaknak?

Talán meglepő lehet a cím, ebben a cikkben (ahogy azt időnként szoktam) eltekintek mindenféle tudományos és életvezetési tematikától és foglalkozom kicsit magunkkal, férfiakkal, illetve azzal, hogy a hölgyek részéről mi esne nekünk jól úgy Isten igazából. Ezt a pár sort most férfiként írom elsősorban, nem szakemberként. Ilyen is kell néha.

Azt hiszem, ha a párkapcsolat szintjéről indulok (és onnan szűkítem le a kört), akkor a legnagyobb bók nem más, mint az, ha éreztetik velünk azt, hogy: szükség van ránk. Szükség van ránk, mint apára, férjre, társra, valakire, aki megszereli a villanyt, partner lehet a gyermeknevelési kérdésekben, stb. Mert minden ilyen visszajelzés azt üzeni, hogy alkalmasnak tartanak bennünket ezekre a szerepekre, feladatokra. Kérdés persze az is, hogy ez a „szükségérzet” sok család életében általánosan véve minek következtében csökken le olyan drasztikusan? Annak köszönhetően, hogy a férfi szinte mindent átenged a nőnek (például egy házasságban) és így csak a bankkártyája marad meg, mint elemi eszköze a közös lét fenntartásának? Vagy a nő is közbenjár partnere kapcsolatból való kivonásának? Azt hiszem és ezt elsősorban férfiként mondhatom, a legnyomorultabb érzés az egy párkapcsolatban, ha azt tapasztaljuk: nélkülünk is teljesen jól megy az élet, nem tudunk mit hozzátenni társunk hétköznapjaihoz, maximum a fizetésünket. Ezért ezek a megerősítések életmentőek és táplálóak akkor, ha egy férfi önbecsülését újra és újra meg akarjuk támogatni. Ha látjuk, hogy a másik időnként gyönge és olyankor minket hív: annál nagyobb bók nem létezik.

De ugyanígy szállingózhatnak persze verbálisan elejtett dicséretek is, amik a mindennapok részét képezik, felnézhetnek intellektusunkra, hivatásunkra, bár ezen üres szócséplésre én sosem vágytam, az előbbi bekezdésben foglaltra annál inkább, amit olyan kritériumnak neveznék meg, ami a felek között tapintható, érzékelhető.

Aztán a másik legalább ennyire fontos szempont, hogy felfogja a másik, mi nem a puszta lélegzésünkért várjuk az elismerést, hanem az alkotásra való vágyunkért és az ennek érdekében tett erőfeszítéseinkért. Kiáramló energiánk teremtő ereje átformálja a körülöttünk lévő világot és mi azt szeretnénk, hogy: vegyétek ezt észre. Egyik kliensem, aki az ismerkedés buktatóival küszködik jelenleg, azt mondta: „mikor odamegyek egy nőhöz, hogy felvegyem vele a kapcsolatot és engem végig sem hallgatva leráz, a legjobban az bosszant, hogy olyan érzésem van, mintha felépítenék előtte valamit, amit ő egy suhintással, empátiátlanul lerombol”. Igen, még az udvarlásunkban is teremteni kívánunk. Valóban. És bármennyi szimpátiát is csiholunk bennetek, egy elismerés harcunkban való állhatatosságunkért visszaadhatja az életkedvünket, motivációnkat. Persze, ha ezért kuncsorognánk, esdekelnénk, azt mondanátok: nincs tartásunk. Mégis az igazság az: ha ti nem lennétek, mi sem küzdenénk reggelente a friss borotválkozással, a fárasztó konditermekkel és az ügyes kommunikációs tréningekkel, melyek segítségével próbálunk közelebb kerülni hozzátok. Csak vegyétek észre.

Hogy miért nem beszélünk erről nyíltan? Talán azért, mert úgy hangzana, mintha azt kérnénk: erősítsetek bennünket, holott a bók esetünkben nem bizonytalankodásaink kiegyenlítésére szolgál, hanem sokkal inkább valami másra: parázsló tüzeink felhevítésére.

Sok férfi előadó, mikor tapsra vágyik, jobban kívánja a csinos nők éljenzését és sikítozását, mint férfi társai üdvrivalgását. Miért? Azért, mert szellemünk, fizikumunk nőiességetek által való befogadása által tudunk csak igazán hitelt adni az örömtől csillogó szempároknak.

Persze, ehhez fontos, hogy a férfi alázattal vállalja magára küldetésének szolgálatát és bókjait ne elvárja, hanem a szeretet jeleként ajándékként kapja meg.

Ja és még egy varázslat: a legritkább, bár legerősebb bók az, ha a bennünk rejlő lehetőséget, potenciált dicsérik, ami alkotásunk forrását képezi, nem pedig megkövetelik tőlünk az eredményeket, büntetve minket ezek hiányaiért. Egy férfi, aki érezheti, hogy felesége vagy barátnője többet lát benne, mint, amit odáig létrehozott, szárnyakat kaphat.

Legyen most ennyi elég, hiszen önálló véleményt írtam, jó pihenést kívánok a négy napos szünet erejéig.

Forrás:

www.randidoctor.hu