Hogyan tegyünk „elfogadhatóvá” egy nappali megszólítást?

Kétségtelen, hogy ahány személyiség, annyi igény és stílus létezik, ami alakítja azt is, hogy a társkeresés, kapcsolatkialakítás melyik formáját érezzük testhezállónak és melyiket kevésbé. Van, aki az online párkeresést kedveli, más a szórakozóhelyeket, de az sem kizárt, hogy néhányan az utcán való leszólítósdit preferálják.

Most, hogy itt a nyár és fel-alá mászkálnak a csinosabbnál-csinosabb nők talán több férfi fejében is megfordult az a gondolat, hogy jó lenne valahogy kapcsolatot teremteni velük. Egyesek meg is próbálják, valaki több, más kevesebb sikerrel. Néhányan álcázott segítségkéréssel indítanak, de van olyan is, hogy valaki rögtön a közepébe vág a dolognak.

Ebben a bejegyzésben most csupán egy apró észrevételre szeretném felhívni a figyelmet és segíteni ezeket a kezdeményezéseket (amit magam szűrtem le, okulva a sikeres és sikertelen megközelítésekből).

Alapvetően egy bizalmatlanságot tápláló világban élünk, ahol a veszély, a valódi érdek elrejtése és a kiszámíthatatlanság erős nyomógombot jelenthet a hölgyeknek, nem beszélve arról, hogy fényes nappal ritkán állítanak meg bennünket ismerkedési szándékkal, (többször feltételezzük, hogy valaki a szórólapjait, vagy valamilyen csodálatos akciós terméket szeretne ránk sózni), szemben mondjuk egy éjszakai bulis szituációval, ahol.

Talán ez az első, amit egyértelműsíteni kell, hogy mi ezek közül egyik se vagyunk, ugyanis az események néha annyira gyorsan zajlanak, hogy mire ez kiderülne, a másik már egy „bocs, sietek, vagy kedves vagy, köszi” mondattal rég lepattintott bennünket.

Ha eljutunk addig, hogy legalább a megszólításunkat végighallgatják, akkor még mindig ott lehet a kérdés, hogyan is tegyük „elfogadhatóvá” ezt a szituációt? A másik feszengve áll (mondjuk ott maradt, mert valamennyire azért szimpatikusak vagyunk neki), nem érti, hogy mi történik, érthető módon bizalmatlan és próbálja megtudni, hogy kik is vagyunk valójában. Előfordulhat persze az is, hogy valaki teljesen közvetlenül, kötetlenül reagál le egy ilyen megközelítést, de a tapasztalatok (nemcsak az enyémek, hanem máséi is), azt mutatják, hogy ez a ritkább eset.

Hogyan lehet oldani ennek a feszültségén? Írok erre most néhány ötletet, amit helyzettől függően alkalmazhatunk:

 -          Emeljük ki, hogy miért pont őt szólítottuk meg, mi fogott meg a kisugárzásában, megjelenésében stb.: ezzel elkerülhetjük, hogy egy „őrültnek” tűnjünk, aki random módon nőket egrecíroz az utcán esztelenül, vagy egy éretlen gyereknek, aki most „csajozik”. Ehelyett egy határozott férfi benyomását kelthetjük, aki tudatosan választott, döntött és vállalja a helyzet kockázatát.

 -          Mondjuk (ha tényleg így van), hogy nekünk sem egyszerű a helyzet, zavarban vagyunk, vagy esetleg, ha magabiztosnak érezzük magunkat a szerepünkben, mert nem először csináljuk, akkor azt is kiemelhetjük, hogy miért kedveljük az ismerkedésnek ezt a formáját (pl. nem üvölt a zene, mint egy partyban és józanul lehet beszélgetni), és hogy volt már rá példa, hogy így szólítottunk meg valakit.

 -          Emeljük ki (hiszen ez igaz), hogy gyakorlatilag semmi más lehetőségünk nem volt arra, hogy megismerjük őt, hiszen azon túl, hogy megláttuk és megtetszett, nem tudunk róla semmi egyebet, még a nevét sem és valószínűleg soha többet nem találkoztunk volna egyébként.

 -          Meg is nyugtathatjuk a partnert, vagy némi humorral oldhatunk a hangulaton, de, ha még vannak ellenérzések a másikban, akár rá is kérdezhetünk ennek eredetére: „Érthető, hogy szokatlan számodra ez a helyzet, így, ha bármi kétség van benned, oszd meg velem bátran, szeretnék segíteni abban, hogy mindkettőnk számára komfortos legyen ez a szituáció”

Persze van, hogy így sem járunk sikerrel, de néhány randit így is össze lehet hozni, ha megtaláljuk magunkat ebben az ismerkedési formában és talán eredetibbek leszünk annál, mintha egy korsó sörrel, dülöngélve, mi lennénk a harminchatodik próbálkozók, azon a bizonyos estén.

Forrás:

www.randidoctor.hu