Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Jó, ha a párunk a legjobb barátunk is egyben? okt21

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Jó, ha a párunk a legjobb barátunk is egyben?

Mostanában szinte divat ismert emberek körében kijelenteni, hogy a férjük/feleségük egyúttal a legjobb barátjuk is. Ez így elsőre irigylésre méltónak tűnik, de egyes párkapcsolati szakértők szerint nem feltétlenül egészséges dolog. Mert egy kapcsolat nagyon más, mint egy barátság, és mindkettőre szükségünk van, de nem ugyanazt a szerepet töltik be az életünkben.

Ez így kissé elnagyoltan hangzik, és biztos sokan nem értenek vele egyet. Persze, a párkapcsolat más, mint a barátság, de van-e nagyobb szerencse, mint ha a partnerünk egyben a legjobb barátunk is? Nyilván az sem mindegy, hogy ki mit tart barátságnak, mit vár egy kapcsolattól, és hogy annak ellenére, hogy úgy érzi, a partnere a legjobb barátja, azért ápol más baráti kapcsolatokat is, vagy nem.

Körülbelül két hónapja beszélgettem például egy harmincas éveiben járó nővel, aki nagyon szorosan összetart a férjével, és mint kiderült, neki nincsenek is barátai, a férjét tartja nem hogy a legjobb, hanem az egyetlen barátjának. Látszólag nagyon szerencsés, hiszen megtalálta azt, akivel egységben az élet minden területén boldog lehet, de szerintem nem teszi jól, hogy ennyire elzárkózik minden más erős kapcsolat elől – és most a gyerekeit ne számítsuk ide, hiszen a gyerekeknek nem feladatuk, hogy a szülők barátai legyenek.

Ez a nagy befelé fordulás például azt eredményezte, hogy depresszióba esett, mikor a gyerekek elkezdtek óvodába járni, mert egész nap egyedül volt otthon (otthonról dolgozik), és túl üres volt a ház. Meg is kérdeztem tőle, hogy miért nem találkozott barátokkal, így derült ki, hogy neki olyanja nincs, és nem is vágyik rá.

Persze azt is felhozta, hogy nehezen lehetne ilyen korban új barátokat találni, hiszen a jó barátságok általában gyerek- vagy fiatal korban jönnek létre, és felnőttként már sokkal nehezebb ilyen kapcsolatot létrehozni. Furának tűnhet egy asszony szájából a kérdés, hogy: "Leszel a barátnőm"? Míg ezt a gyerekek a legteljesebb természetességgel kérdezik meg egymástól, felnőttként ennél gátlásosabbak vagyunk.

De miért nem elég, ha van egy partnerünk, aki a mindenünk? És mi is a mindene vagyunk? Minek erőltetni, hogy mások is legyenek az életünkben? Egyrészt azért, mert nem egészséges egyetlen emberre terhelni mindent, és mindent csak tőle várni. Túlságosan függővé válunk érzelmileg, ha bármi történik, nincs kihez fordulnunk, aki segíthetne, vigaszt nyújthatna, vagy egyszerűen csak kívülről látja a dolgokat. Persze, a szülők, a rokonság is betölthet baráti szerepet, de ezeket a kapcsolatokat a hierarchikus viszonyok és a közös múlt sok-sok terhe általában alkalmatlanná teszi arra, hogy valódi barátságként működjenek.

Vannak témák, amelyeket a nők egymás között beszélnek meg szívesen, és mások, amelyeket a férfiak szeretnek nők nélkül megtárgyalni. Arra is lehet igényünk, hogy megbeszéljük a partnerünkkel kapcsolatos problémáinkat olyan kívülállóval, aki nem szakember, hanem mindannyiunkat ismer, tehát van igazi rálátása, és empatikus is, de ha kellemetlen dolgokat kell mondania, azt sem rejti véka alá.

Mivel a partnerünkkel túlságosan összenőttünk, nincs rálátásunk a kapcsolatunkra, például olyan mechanizmusokra, amelyeket mások, akik nem érintettek közvetlenül, észrevesznek… Tudom, egyesek számára árulásnak tűnik, ha az ember kibeszéli az intim titkait, de sokkal nagyobb baj lehet abból, ha nem lehet kivel megbeszélni mindazt, ami foglalkoztat, és azt hisszük, hogy a problémáink egyedül csak ránk jellemzőek.

A gyerekeink számára is pozitív, ha nem zárkózunk be a családba, és látnak bennünket barátkozni, hiszen ebből tanulják meg ők is, hogyan működik a barátság, és mi a különbség párkapcsolat, a szerelem, a barátság, és a haverság között. Ha azt sulykoljuk beléjük, hogy barátokra nincs szükség, és majd úgyis találnak egy tökéletes partnert, aki minden szerepet betölt, akkor sokat árthatunk nekik. Attól, hogy per pillanat mi úgy érezzük, hogy tökéletes a kapcsolatunk, semmi garancia nincs rá, hogy az is marad, és arra főleg nincs, hogy a gyerekeinknek is ilyen szerencséje lesz.

A mi barátaink a gyerekek számára is jelenthetnek támaszt, ha velünk történik valami, vagy csak az egyikünk meghal – egy özvegy iszonyúan nehéz helyzetbe kerül, ha nincsenek barátai, még akkor is, ha a családja egyébként segít – de az sem biztos, hogy olyan a családja, hogy igazán számíthat rá.

Egyes terapeuták szerint az a kijelentés, hogy valakinek a partnere a legjobb barátja, tulajdonképpen azt is jelentheti, hogy már nem igazi férfi-nő kapcsolatban élnek, hanem inkább csak barátok, és olykor még házastársakként is működnek. De a kapcsolatuk már inkább a barát zónában van, mint a szerelmespár zónában. Mivel a túlzott összenövés a vágyra negatív hatást gyakorol, éppen az állandó együttlét és a túlságos egymásra utaltság teremtheti meg a szex eltűnésének feltételeit.

Ha viszont a pár nem él együtt, akkor ez a veszély nem fenyeget… Így lehetnek egymás legjobb barátai és szerelmesei is, csak ez a családalapítást nehezíti meg – persze nem mindenki akar családot, vagy lehet már olyan életszakaszban, hogy korábban alapított családot és elvált, az új partnerrel pedig nem akar összeköltözni.

Tény, hogy a felnőttkori barátkozás legkönnyebb módja az új szerelem, a szexuális újrakezdés, úgyhogy azok életében, akik válás után találnak partnert, a legjobb barát funkció is átalakulhat.

A legfontosabb azonban, hogy legyenek barátaink, még akkor is, ha a partnerünk a legjobb: ne hanyagoljuk el többi kapcsolatunkat se!