Meddig tartható fenn a „csak összejárogatunk” kapcsolat?

Fontos látni, hogy a pusztán „egészségügyi” vagy esetleg más motivációtól is hajtott alkalmi, de párkapcsolatnak mégsem nevezhető találkozások mögött is ezerféle motiváció rejtőzhet.

Van, aki épp egy házasságból jön ki és képtelennek érzi magát arra, hogy újra kötődjön, de azért „éhes”, más reménykedve vágyakozik titkon a vele időt eltöltő fiatalemberre, még olyanok is vannak, akik értékeikből, szemléletükből kifolyólag úgy látják, semmi értelme párkapcsolatot létesíteniük, mert azzal csak problémák és nyűgök járnak, no, de azért mégis csak emberből vannak, vágyakkal és szükségletekkel. Meg olyan is megesik, mikor a szakítani nehezen tudó pár tagjai átminősítik egykori szerelmüket összejárogatássá (ez általában hamar bedől a felek következetlensége miatt). Itt nem ér véget a sor, mindenki hozzáteheti a maga tapasztalatait, példáit.

Hogy válaszoljak a címben feltett kérdésre: Általában addig tarthatóak fenn, amíg a „kapcsolati egyezmény” meg nem sérül. Kifejtem, hogy mit értek ezalatt.

Bármilyen kapcsolat (legyen ez baráti, szexuális, terápiás, stb.) mögött áll egyfajta egyezmény, amely magában foglal írott és íratlan szabályokat, arról, hogy mit lehet, mit nem lehet. Sokan érvelnek a spontaneitás oldaláról, hogy így képtelenség szabadnak lenni, én ennek az ellenkezőjét állítom: abban a kapcsolatban nem lehet szabadnak lenni, amiben nincsen megfogalmazva világosan ez az egyezmény, ekkor lehetünk örökös szorongásban és feszültségben, titkolózásban, vagy neheztelésben, hogy belefér-e majd a másiknak az, amit netalántán csinálunk. Van, amit érzünk, van, amit le kell fektetni keretként.

Beszélgettem már olyan tanácstalan segítségkérővel, aki ugyan nem járt együtt „hivatalosan” azzal, aki mellett ő még csajozgatott, mégis bizonytalan volt abban, hogy amit tesz az helyénvaló e vagy sem. Hivatkozhatunk a lelkiismeretre, de az összejárogatós történetek nemegyszer akkor bicsaklanak meg, amikor a megegyezés például arról szól:

        - „Csak szex, nem várunk hűséget, mindketten ismerkedhetünk”.

És egy félreérthetőnek tűnő (bár teljesen egyértelmű szituációban) az egyik fél féltékenykedni kezd, amivel felrúgja az egyik kimondott elemét a megállapodásnak, mert időközben a hormonok, a kötődés működésbe lépnek és saját útra kelnek:

        - „Hogy képzeled ezt, hogy mással is randizgatsz?”

Innentől már nem lehet menedzselni az efféle társulásokat és a legnagyobb probléma talán az, hogy bár időnként működnek az ilyen légyottok, mivel az emberi szükségletek bizonyos spektrumát figyelmen kívül hagyják, általában befuccsolnak. Valaki sérül benne, csalódik, megharagszik, vagy egyszerűen csak megerősödik abban a hiedelmében, hogy így érdemes élni.

Ahol választ kapunk a fizikai szükségleteinkre, ott természetünkből kifolyólag elkezdhetünk vágyni a biztonságra, szeretetre, elköteleződésre, vagy a közös célokon keresztül akár az önmegvalósításra is. Néha igen nehéz kiszűrni ezeket a rendszerből.

Legalább ennyire fontos az ebben résztvevők karaktere is, mert van, akinek ez egyszerűen nem való. Gondolok itt például olyan típusú személyiségekre, akik túlérzékenyek, túlzottan morális elvektől hajtottak és sérülékenyek. Akik „lazák”, nem gondolnak bele többet annál, mint, amiről szól a történet, azoknak nagyobb esélyük lehet nem túlspirázni a dolgot és megmaradni annál az „egyezményes keretnél”, amiért valójában összejöttek.

Ugyanígy nem mindegy az adott személy neme sem, mert a nők szerintem evolúciós huzalozottságukból fakadóan sincsenek kódolva ezekre a kooperációkra. Egyszerűen nem adaptív számukra egy olyan szituáció, amelyben a szexuális tartalmú kapcsolatban érintett férfi részéről nem várhatnak egyértelmű elköteleződést, erőforrásokat hosszú távon (nem véletlen az sem, hogy a hölgyek az érzelmi megcsalásra sokkal érzékenyebbek, mint mi, ami az utódoktól és a családtól elvont érzelmi és materiális javak veszélyével fenyegethet).

Az ilyen viszonyok időnként tovább is fejlődnek, ha úgy tetszik, párkapcsolattá alakulnak. Megjegyzem, jobban hiszek egy szeretői románc szerelemmé válásában, mint például a nők részéről alkalmanként festett „te olyan jó barát vagy, majd csak kialakul valami” irreálisnak látszó jövőképében.

Szóval, ha pár konkrét tippet adhatok:

1. Fogadjuk el, hogy nem biztos, hogy be fogjuk tudni tartani azt, amiben legelőször megegyeztünk.

2. Ezért ne nehezteljünk egymásra, hanem, ha van rá lehetőség, legyünk rugalmasak, mozduljunk el a fejlődés irányába és módosítsuk az eredeti „kapcsolati egyezményt”.

3. Ha úgy érezzük, a lelki alkatunkhoz ez nem passzol: akkor ne menjünk bele! Maradjunk inkább egyedül, még nem érkezik olyan, akivel az igényeinknek megfelelő párkapcsolatot lehetne kialakítani

Hogy találkozhat-e két ember csak a szexért? Lehetséges-e, hogy csak ilyen szinten képesek kapcsolódni egymással? Szakma ide vagy oda, fogalmam sincs. Nem tartom kizártnak, hogy igen. Azonban az, hogy mit választunk, már egy másik kérdés, mert döntéseink fölött bizony valódi hatalommal bírunk.

Írta: Lázár Gergely

Forrás:

www.randidoctor.hu