Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Mikor mutassuk be a kedvesünket a szüleinknek?

Ha olyan szerencsénk volt, hogy sikerült megismerkednünk egy helyes fiúval vagy lánnyal, férfival vagy nővel és minden jel arra mutat, hogy a kapcsolatunk hosszabb távú lesz, egyszer csak elérkezik az az időszak, amikor a szüleinknek vagy, ha ők már nincsenek, a hozzánk legközelebbi rokonainknak is be kellene mutatnunk az illetőt. Most induljunk ki a gyakoribb helyzetből: hogy a szüleinkkel szeretnénk vagy illene őt összeismertetni.

Főleg fiatalabbak esetében problémás ez, ha még nagyon is sokat számít a szülői jóváhagyás, esetleg első alkalommal szembesülünk a helyzettel, az első komoly kapcsolatunkról van szó. Ha abban a közegben ismerkedtünk meg, ahol általában élünk, dolgozunk, tanulunk, a szüleink nagy eséllyel már úgyis ismerik a kedvesünket, kivéve persze, ha mondjuk egy másik városban, országban járunk középiskolába, egyetemre. De netes társkeresés esetén aztán főleg nehézkes a helyzet, hiszen a szokásos bizalmatlansághoz még az ismerkedés mikéntjéhez kapcsolódó szkepticizmus is társulhat. Annyit riogatja a média a szülőket az internet, főleg az ismeretlenekkel való kapcsolatok veszélyeit ecsetelve, hogy nem csoda, ha sokan éreznek némi aggodalmat már az egy online társkeresés szókapcsolat hallatán is.

Legtöbb esetben a bemutatkozást a szülők szorgalmazzák, a fiatalok pedig a végsőkig elodáznák. Bár biztos vannak ellenpéldák is. Ha a gyerekek még nagyon fiatalok, tinédzserek, az aggodalom sokkal nagyobb, hiszen ilyenkor a szülők úgy érzik, a komoly kapcsolat még korai, a szex is korai, attól tartanak, hogy az általuk még éretleneknek tartott fiatalok túl korán elkötelezik magukat, illetve túl korán vállalnak saját gyereket. (Persze lehet, hogy ez eszük ágában sincs.) Az is előfordul még ilyen korban, hogy a két fiatal szülei egymással is szívesen megismerkednének, hogy megbeszéljék a helyzetet, főleg, ha gyanítják vagy kiderült számukra, hogy már szexuális életet is élnek egymással nemrég még kisiskolás csemetéik. Ha a szülők ennyire aggódnak, talán legjobb, ha valóban bemutatjuk nekik, kivel járunk, ettől remélhetőleg meg is nyugszanak. (Persze nagyon attól függ, hogy a partnerünk mennyire extrém és milyen a stílusa.)

 

apadrautok

 

Később, amikor már fiatal felnőtt korunkban jövünk össze valakivel komolyabban, azért más az ábra, addigra remélhetőleg a szüleink is hozzászoktak már ahhoz, hogy önállóak vagyunk és felelünk a saját tetteinkért. Persze aggódni attól még aggódnak, a legtöbb szülő ilyen, és ez így is van rendjén, ha nem viszi túlzásba és nem telepszik ránk.

Az, hogy mikor fog sor kerülni a bemutatásra, persze több körülménytől is függ. Például, hogy milyen a viszonyunk a szüleinkkel. Van, aki olyan baráti kapcsolatot ápol az apjával vagy az anyjával, hogy el se tudja képzelni, ne mondjon el neki vagy nekik minden lényegeset, ami történik vele. Ha ennyire szoros a viszony, a bemutatásra nyilván sokkal hamarabb fog sor kerülni, mint ha a szülő-gyerek kapcsolat távolságtartóbb vagy feszültebb. Ha tudjuk a szüleinkről, hogy kifejezetten kritikus természetűek és a kedvesünknek is inkább a gyengéit fogják észrevenni és szóvá tenni, mint a pozitív tulajdonságait, akkor nyilván nem érdemes sietnünk a bemutatással. Főleg, ha a párunkat könnyen zavarba lehet hozni, félénk, bizonytalan, sértődős. A rosszul előkészített, kényszeres bemutatkozás könnyen elsülhet katasztrofálisan is, ha nem vagyunk elővigyázatosak. Mivel mi ismerjük a saját szüleinket, nekünk kell tudnunk, mi várható tőlük, és ennek megfelelően kell döntenünk is.

Persze a kedvesünknek is bele kell egyeznie a találkozásba: ezt ne erőltessük. Főleg a lányos szülők szoktak ügyet csinálni a bemutatkozásból, ők azok, akik érthető okokból jobban aggódnak és talán még kritikusabbak általában, mint a fiúk felmenői. Filmes klisé például, hogy a lányok apja megfenyegeti, de legalábbis szigorúan kérdőre vonja az első fiúbarátot. Ilyenkor az apák legalább annyira zavarban vannak, mint a srácok: kényelmetlen helyzet, az apa nem akar belegondolni abba, mit művel a fiatalember az ő kislányával, főleg, mert pontosan tudja, milyen fiatal srácnak lenni. A fiúk szüleivel is akadhat persze probléma, ott az „anyósjelölt” viselkedésén múlik leginkább, milyen lesz a hangulat és hosszú távon a két nő közötti viszony.

Annyi biztos, hogy ha már nem függünk teljesen a szüleinktől, önállóan döntünk, nem kell nagyon elsietni a bemutatkozást, és ha a nagyon kellemetlen helyzeteket ki akarjuk kerülni, akkor ne egy kényelmetlen családi ebéd alkalmával kerítsünk sort az egészre. Hacsak nem valami különlegesen kedves és vendégszerető, pozitív hozzáállású szülőkkel áldott meg bennünket a sors, a hivatalos bemutatkozás inkább kellemetlenségeket tartogathat, úgyhogy mindannyian jobban járunk és gyorsabban szabadulunk, ha valami spontán helyzetben látják egymást a felek először. Egy nagyobb családi programon például, mikor sokan vagyunk egy helyen, és nincs mód vizsgáztatásra, vagy egy olyan alkalommal, mikor csak épp, hogy össze fognak futni. Ha az általunk választott terepen és időpontban, nem hosszas felkészülés után és nem kényszeredetten történik meg a bemutatás, a kínos jeleneteknek is elejét vehetjük valószínűleg. Ha a kapcsolat valóban tartós lesz, és később családot alapítunk, úgyis rengeteg alkalom lesz még a találkozásra, egymás megismerésére és az erőviszonyok kialakítására.

Vajon ti hogyan mutattátok vagy mutatnátok be a kedveseteket a szüleiteknek? És hogy mutatkoznátok be az ő szüleinek? Mit tartotok az ideális módszernek? És aki szülői szemmel nézi a helyzetet, annak mi a véleménye?