A bizalom valódi jelentősége a párkapcsolatokban

Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk mit jelent bízni valakiben.

Hihetnénk azt, hogy a bizalmat csak úgy osztogatják egymásnak az emberek. Párkapcsolatban, barátságban, úton-útfélen ráakadhatunk és ennek érdekében semmit sem szükséges tennünk. Bizonyos mértékben mindannyian egymás gyógyítói vagyunk. Bizalmunk belehelyezése egy külső személybe adhat lehetőséget arra, hogy megteremtsük vagy visszanyerjük az élet élhetőségébe vetett hitünket. Gyakorlatilag ez a pszichoterápiák alfája és omegája. Ily módon tudnak személyiségfejlesztő, vagy romboló erővel hatni szerelmi viszonyaink is.

A tranzakcióanalízis nyelvén azt mondanám, hogy a bizalom az a gyermeki énállapotunkból autentikusan fakadó ajándékba csomagolt energiaforrás, amit a másik személy szülői énjének gondjaira bízunk. Merthogy csak úgy bárkinek nem kedveskedünk vele. Hogyha a „belső gyermekünket” már milliószor cserbenhagyták, megalázták, kihasználták és átverték, akkor minden erejével, a játszmák legváltozatosabb eszköztárának felhasználásával ellen fog állni és juszt sem akarja majd átnyújtani a míves papírba burkolt kincset. Talán még okot is szolgáltat saját érdemtelenségére, vagyis arra, hogy jobban teszi a kérvényező, ha megóvja magát az ő szuvenírjétől és eltűnik az életéből addig, amíg nem késő.

Racionális alkat révén nem jellemző rám, hogy csöpögjek a spiritualitástól, de engedd meg, hogy egy-két kitérő erejéig a vizuális kifejezésmód elvontabb árnyalataival színesítsem írásomat.

Ha az ajándék hasonlatnál maradunk és a bizalmat egy fényes kis gömbként képzeljük el, ami energiáját onnan nyeri, hogy minden nap a kezünkbe vesszük, akkor máris levonhatjuk az első tanulságot a bizalom természetére vonatkozólag. A bizalom megléte és építése nem pillanatokra korlátozott, hanem egy kapcsolat folyamatosságához köthető. Mászóval nem elegendő kedvtelésszerűen megbízhatóan viselkedni, mert egy idő után már nem fog felragyogni a búra mögül az, amire a legnagyobb sötétségben szükségünk lenne. A káprázatos színe miatt hajlamosak lehetünk azt hinni, hogyha nem foglalkozunk vele semmit, akkor hetek vagy hónapok múltán is ugyanúgy megőrzi majd speciális képességet. Sajnos ez nincs így.

A szolidaritás kiemelést érdemel, ahogy az ezzel szorosan összefüggő nagyobb körökben vállalt felelősségvállalás is. Például nem osztok meg intim titkokat olyanokkal a páromról, akinek semmi köze hozzá, vagy, ha egy társaságban sértő megjegyzéseket tesznek társamról egy vállalható információ alapján, akkor még időben jelzem, hogy ebben nem kívánok részt venni és nem nevetek együtt a gúnyolódáson még akkor sem, ha ez vicces. Ezt hívják szolidaritásnak.

A bizalom szóhoz társított lélektani következményektől általánosan félünk. Annyian élték már át azt, hogy megbántották őket, miután megnyíltak és valakit közel engedtek magukhoz, hogy már nem mernek őszintén viselkedni szinte senkivel. Holott az őszinteség paradox volta pont akként nyilvánul meg, hogy általa még akkor is közelebb juthatunk valakihez, ha olyan tartalmat osztunk meg, aminek átadása a kommunikáció felszíni rétegeit tekintve a kapcsolat halálát eredményezhetné. Hadd mondjak egy egyszerű példát. Ha nőként nem bízol a férfiakban, ennek a ténynek a megosztása úgy tűnhet hátrálásra készteti a kiszemeltet, miközben gyakorlatilag ebben a pillanatban adsz neki lehetőséget arra, hogy egy lépést tegyen feléd. Itt mérettetik meg az, hogy ténylegesen mennyi elfogadást tud mutatni a potenciális partner vagy élettárs.

Az ezotéria nagy szónoklatai közé tartozik, a carpe diemszerű éljünk bele a világba vezérelv költői eszközökkel való kinyilvánítása. Íz alapján is beugorhatnak a „nyissuk ki szívünket telve szeretettel, hiszen csak akkor lehetünk boldogok, ha gyakoroljuk az őszinteséget” féle prófétai felszólítások. E könyvek és írások leginkább ott visznek minket tévútra, hogy e tippeket olvasva megfeledkezünk arról, hogy a feladatunk először az, hogy utat csináljunk az őszinte kommunikációnak. Ha rendelkezünk önismerettel, akkor észre tudjuk venni, hol vannak a korlátaink, amik ennek gátat szabnak. Ezeknek a védelmi falaknak a lebontása után tudunk csak belefogni az autentikus magatartásba, mert addig kijelentéseink a kényesebb területeken a legjobb szándékkal is csak torzított tartalmakat fognak közölni a hallgatósággal, nem beszélve arról, hogy a befogadott impulzusok nagy része sem a realitásnak megfelelően kerül majd kiértékelésre. Megbízni úgy senkiben sem lehet, hogy nem azt halljuk, amit nekünk mondanak.

Attól függően, hogy ki mennyire sérült a „valós üzenet” ennek mértékében fog veszíteni eredeti vegyértékéből akkor, amikor belefogunk az értelmezésbe. Épp így, önismeret nélkül a közvetített mondandónk is megváltozik, hiszen hogy egy nagyon banális példát használjak a szemléltetésre: a „nem bízok a férfiakban” mondat könnyen átalakulhat a „kivel csalsz meg te szemétláda” felelősségre vonó kérdésévé.

Miről is szól tehát a bizalom? Arról, hogy akibe belefektetjük, az onnantól fontos és kitüntetett személlyé válik az életünkben, aki innentől felelősségünk tartozik irántunk. Ha a tőlünk kapott gömböcske valamelyik szemétkosárban landol vagy a takarmányozás ürügyén felépített faházikó egyik kupacán köt ki, akkor az ebben kialvó fény közvetetten homályba burkolhatja azokat a golyóbisokat is, amiket még magunknál tartunk. A csalódás sosem kétszemélyes történet.

Számtalan ilyen gömbbel rendelkezünk, de ennél kevesebbszer történik meg az, hogy valóban egy ember (ez esetben a párunk) gondjára bíznánk egy ilyen értékes darabot magunkból, amit utána már sosem kapunk vissza. Ennél gyakoribb, hogy különböző ürügyek alapján visszakéregetjük, ellenőrizgetjük, tisztogatjuk vagy érdeklődünk hogyléte felől. Csakhogy ilyenkor magunk ellen dolgozunk, mert nem jut eszünkbe, hogy a gömb, amit a másiknak adtunk sosem világít akkor, amikor azt nézzük, hogy vajon világít e. A távollétünkben azonban igen.

Ha gondos kezekbe kerül egy ilyen apróság, ez további kedvet teremthet bennünk arra, hogy a többinek is megtaláljuk a helyét valakinél.

Tehát a bizalom jelentősége egy párkapcsolatban a két ember határain kívül jóval tágabbra is kiterjed. Mert, ha karjainkban tartjuk a nekünk szánt gömböt, akkor egyrészt közvetlenül is felelünk társunkért, másrészt tudnunk kell, hogy tetteinkkel befolyást gyakorolhatunk akár az ő teljes életminőségére is.

Írta: Lázár Gergely

Forrás:

www.randidoctor.hu