Párkapcsolati sztereotípiák: Trehányság és rendmánia

Gyakori konfliktusforrás, hogy a két nem másképp áll az otthoni rend és tisztaság fogalmához. Amíg nem költöznek össze, nincs semmi probléma, de együtt lakva ismerik meg egymást a partnerek, és ilyenkor mindjárt kiderül, hogy ki mit hoz otthonról.

A hagyományos gondolkodás ugyebár azt diktálta, hogy a nőnek kell felelnie az otthoni rendért és tisztaságért, a férfi meg viszi haza a pénzt. (Még a gazdagabb, magas társadalmi helyzetű családokban is a nők felelnek a ház állapotáért, csak nem saját kezűleg kell megoldaniuk.)

A lányokat általában kiskoruktól fogva szoktatják házimunkára (takarítás, mosás, mosogatás, vasalás), a fiúknak inkább azt tanítják meg, hogy kell kocsit mosni, és ha van kert, ott az úgynevezett férfias munkákat elvégezni (autó és kert híján legfeljebb a szerelés marad, már annak, aki ért hozzá), a „nőies” munkák alól sok helyen fel vannak mentve. Hiába van a nőnek is munkahelye, még mindig inkább tőle várja a család, illetve a partnere, hogy helyt álljon a házimunkában. Ha egy lakás nem tiszta, ha a gyerek, a férj gyűrött vagy piszkos ruhában jár, nem őket, hanem az anyát, a feleséget fogják megszólni.

Vagyis még mindig erős társadalmi elvárás, hogy a nő feleljen a rendért és a tisztaságért: és van, aki megfelelési kényszerből ezt kissé túlzásba viszi. Persze kérdés, kinek mi a túlzás. Egyrészt hozhat az ember otthonról olyan tisztasági igényeket, amit a többség már túlzásnak tart, másrészt beleadhatja a takarításba egyéb frusztrációit, használhatja az örökös rendmániát arra, hogy sakkban tartsa a többieket. Lehet a takarítás tényleg kényszeres, de ez semmiképp nem lesz igaz a nők többségére. (És vannak kényszeresen tisztogató férfiak is.) Ha a férfi tényleg trehány, a nő azt tapasztalja, hogy semmit nem érnek az erőfeszítései, akkor ettől nyilván frusztrált lesz. De előfordul nem ritkán az is, hogy a férfi (vagy a gyerek) segítene, de a nőnek soha nem elég jó, ahogy ők végzik el a feladatot, az állandó kritika miatt a többiek feladják a próbálkozást. Sokszor játszma lesz az egészből, egyfajta rosszízű, párkapcsolati vagy egész családra kiterjedő játszma, ami már rég nem a tisztaságról és a rendetlenségről szól. (Hogy a munkamegosztás mint alap problémaforrás mennyire ősi, azt a népmesék is nagyszerűen példázzák.)

Persze a trehányságra is rá lehet rakni néhány lapáttal: a férfiak hanyagságának sztereotípiája például nagyszerű ürügy lehet arra, hogy a fiúkat ne nyüstöljék különösebben a rendetlenségükért. A tizenévesek úgy általában nem valami szorgalmasak és dolgosak, ha nem muszáj nekik, a fiúktól a társadalom se várja el, hogy nagyon adjanak az öltözködésükre, a személyes higiéniára (utóbbi a lányok esetében nagyon is alapkövetelmény), vagyis, ha ahhoz szoknak hozzá, hogy otthon egy szalmaszálat se kell keresztbe tenniük, mert az anyjuk mindent elvégez helyettük, annak hosszabb távú következménye lesz. Se agglegény korukban nem fogják tudni egyedül megoldani a legegyszerűbb problémákat se (anyuka fog rájuk takarítani, mosni, főzni), se később: tipikusan ők lesznek azok, akik a nejüktől is elvárják, hogy mindent egyedül oldjon meg.

Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy ha valami fontos egy fiúnak, egy férfinak, azt igenis képes rendben tartani – szerszámokat, autót, horgászfelszerelést. A képesség nem hiányzik belőlük, de ha ahhoz szoktak, hogy valaki más végezze el helyettük az aprómunkát, akkor nem is fogják megtanulni, hogyan kell ezt csinálni. Igaz ez a lánygyerekekre is: az utóbbi időben elég sokszor hallottam olyat, hogy ez vagy az a lány nem igazi nő, mert otthon nem tanították meg rendet rakni, nincs érzéke a lakás berendezéséhez, nem tud főzni. (Ahogy az extrém rendmánia, ez se tetszik a férfiaknak: működjön minden flottul, de ne akadályozza a mindennapi kényelmet.)

Vagyis nem attól függ, ki trehány és ki rendes, hogy milyen nemű, hanem attól, hogy hogyan nevelték, mennyire erős benne a késztetés, és persze, hogy mennyire fontosak számára a társadalom és a család elvárásai. A nagyon eltérő elvárások nem teszik könnyebbé a helyzetet, ahogy az sem, ha bizonyos jelleg feladatokat teljes mértékben az egyik vagy a másik családtagra hárítunk.