A randizás szent Grálja: tudd, hogy kell jót beszélgetni!

Azt hiszem, azt senki nem vonja kétségbe, hogy a nagydumásoknak mindig is sikerük volt a nők körében és a fesztelenül csevegő nők mindig is könnyen tettek szert udvarlókra. Vagyis a beszédkészség, ahogy ma mondják, kommunikációs skillek, elsődleges fontosságúak az udvarlásban. De nem csak abban. A hírszerzésben, felderítésben, rendőrségi nyomozásban is alapvető, hogy az ember képes legyen beszélgetés által bizalmat kelteni a másik félben, legyen az informátor, ellenséges ország kéme vagy gyanúsított.

Nem véletlen, hogy ezekben a szakmákban a kommunikációs készségeket tudományos igénnyel fejlesztik is, hiszen nem babra megy a játék és ha mondjuk egy nyomozó vagy egy kém be akar szervezni valakit, azzal úgy találkozgat, mintha a kedvesével randizna, csak a cél nem egy romantikus/ erotikus kapcsolat, hanem az információszerzés. Viszont az egyik dolog alapján sokat tanulhatunk, amit a másikban is kamatoztathatunk.

Az is nyilvánvaló, hogy vannak úgynevezett őstehetségek és antitalentumok egyaránt. Az őstehetségeknek nem kell semmit magyarázni, úgy születtek, hogy tudták, hogy kell valakit az ujjuk köré csavarni. Legfeljebb megfigyelni lehet, miként dolgoznak. De az emberek többsége nem is őstehetség és nem is antitalentum, hanem valahol a Gauss-görbe közepén helyezkedik el. Vagyis a legtöbbünk számára a könnyed kapcsolatteremtés képessége nem annyira természetes, viszont legalább fejleszthető.

Talán nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy az, ha valaki gyakorlatilag bárkivel könnyedén megtalálja a közös hangot, az sokkal többet ér, mint a tökéletes fizikum, a szép arc, a magas iskolai végzettség és a vastag pénztárca. Isteni adomány, és persze rosszra is lehet fordítani (lásd szélhámosok, vallásalapító guruk és így tovább). De számunkra nem az a kihívás, hogy tőlünk eltérő értékrendű, érdeklődésű emberrel kerüljünk közelebbi kapcsolatba, hanem az, hogy olyasvalakivel teremtsünk bizalmi légkört, akivel aztán hosszabb távon már minden gond nélkül tudunk kommunikálni. Tehát leginkább a kezdeti merevség, idegenkedés leküzdése problémás, főleg, ha gátlásosak, félénkek, introvertáltak vagyunk.

Mitől lesz jó a kommunikáció, mitől fogja valaki úgy érezni, hogy az adott partnerrel együtt lenni kellemes? Az egyik legalapvetőbb faktor a kíváncsiság. A másiknak éreznie kell, hogy kíváncsiak vagyunk rá és ezt leginkább kérdésekkel nyilváníthatjuk ki, illetve azzal, hogy figyelmesen, apró pozitív visszajelzésekkel hallgatjuk.

Ugyanakkor a kérdezősködés lehet kényszeredett és kontraproduktív is. Egy ismerősöm mesélte, hogy valamikor régen egy lány mellé szegődött egy kiránduláson és minden bevezetés nélkül neki szegezte a kérdést: te mit gondolsz a halálbüntetésről? Majd várta, hogy a lány értekezzen a témában. Később hasonló kérdéseket szegezett neki, mindenféle könnyedség nélkül. Persze, hogy a lány egyre kínosabban érezte magát. Vagyis nem ilyen jellegű kérdéseket kellene feltennünk. De az is ijesztő, ha rögtön a szerelmi életünk részleteiről firtatnak. Visszatetsző, ha a munkánkról és anyagi helyzetünkről kérdeznek, de olyan stílusban, mintha a rendőrségen lennénk.


A jó kérdésfeltevés tehát önmagában művészet. Kezdjük olyasmivel, ami a partnerrel kapcsolatos, akár azzal, amilyen ékszert visel vagy ahogy a haját hordja, vagy amit a bemutatkozásában írt, mindig igyekezzünk először nem túl fontos, de kifejthető kérdéseket feltenni.

Ne csak kérdezzünk, hanem beszéljünk is – főleg magunkról! Ne tartsunk kiselőadást, figyeljünk az egyensúlyra! Akkor jó a beszélgetés, ha egyikünk se beszél sokkal többet, mint a másik. Ha nem fogyunk ki a témákból, mert egyik téma adja a másikat és úgy érezzük, hogy bármeddig tudnánk folytatni. Ehhez azonban az kell, hogy valóban legyen ne csak egy vagy kettő, hanem több olyan témánk, ami mindkettőnket érdekel. Egy profi kém vagy rendőr képes színlelni, hogy érdeklik a beszervezendő ember, a gondjai, az álmai… De ha a randipartner esetében színlelünk, akkor értelmetlenné válik az egész dolog.

Kommunikációs vészcsengők, vagyis mit ne tegyünk és milyen partnert kerüljünk el: ne hallgassuk ki a másikat, mint valami inkvizítor és ne hagyjuk, hogy kihallgassanak! Ne vágjunk bele a partner szavába és kezdjünk el magunkról mesélni és ha valaki ezt teszi (nem egyszer, hanem többször), akkor attól búcsúzzunk el! Ne fejezzük be a másik mondatait! (Ez valami észveszejtően idegesítő tud lenni!) Kérdéseinkkel ne sértegessük a partnert! És ne fogadjunk el még vicces sértést sem! Ne ásítozzunk, telefonozzunk beszélgetés közben és ne hagyjuk meghalni a társalgást!

A különböző randikat gyakorlási terepnek is tekinthetjük: jót beszélgethetünk olyan emberrel is, akihez egyébként annyira nem vonzódunk, és olykor még barátokká is válhatunk. Mindeközben persze ne feledkezzünk meg arról, hogy az emberi kommunikáció nagyrészt nemverbális, tehát a testbeszédünk, a mimikánk is nagyon fontos!