Mit akarunk a házasságtól, és mit szerezhetünk be más forrásból?

Mindenkinek vannak elképzelései arról, hogy mit vár el a házasságtól, csak ezek az elképzelések legtöbbször homályosak és átgondolatlanok, olyan általánosságra szorítkoznak, hogy legyünk lelki társak, értsük meg egymást az ágyban, pendüljünk egy húron a legfontosabb kérdésekben, legyenek közös céljaink.

Az elvárások és álmok legfőképp gyerekkori hiedelmekből és romantikus filmekből táplálkoznak, bár az utóbbiakra a férfiak soha nem hivatkoznak, mert olyan ciki romantikus filmet nézni... Míg a nők sokszor túlságosan is sokat várnak egy hosszú távú párkapcsolattól, és ezeknek az elvárásoknak egy része irreális, addig a férfiak nagy része még csak átgondolni sem hajlandó, hogy mit vár és mire számít, mert az lelkizés, és nem illik hozzá. Pedig az élete egyik legfontosabb döntéséről van szó, nem a hétvégi meccs eredményéről.

De akár a férfiak, akár a nők elvárásairól van szó (legyenek azok megfogalmazottak vagy homályosak), az eléggé általános jelenség, hogy az álmodozáshoz képest a valóság csalódásokkal jár. Nem ritkán éppen azért, mert meg se fogalmazzuk tudatosan és racionálisan, hogy mi az, amit reális elvárnunk egy kapcsolattól, illetve amit csak a partnerünktől kaphatunk meg, és mi az, amit más forrásból is beszerezhetünk. Miközben rengeteg vágyunk és igényünk van, sokszor eljátsszuk azt is, hogy nekünk nincsenek igényeink, mert az önző dolog, és a szerelem egyébként is elég...

Nehéz ennyire érzelmi viszonyokhoz racionálisan közelíteni, mert rengeteg ember ragaszkodik ahhoz, hogy a szerelembeesés valamiféle mágia, és abban nincs helye a józan mérlegelésnek, pedig hosszú évekre szóló szerződést mégse kéne pusztán érzelmi alapon kötni. És az is biztos, hogy ha egy kis józanságot viszünk az elvárásainkba, akkor sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetünk érzelmileg.

Bármennyire is össze van nőve két ember kezdetben, azzal érdemes tisztában lenni, hogy nem tudják egymás minden igényét kielégíteni, és ezzel nincs is semmi baj. Vannak dolgok, amelyeket egy monogám kapcsolatban a partnerünktől várunk, de van egy csomó olyan terület, amelybe másokat is bevonhatunk. Ha szeretünk valamilyen hobbit, de a párunkat az nem érdekli, akkor csináljuk mással. Ha sportolni akarunk, őt viszont untatja a sport, akkor is van rá lehetőség, hogy barátokat, ismerősöket keressünk, akikkel megoszthatjuk ezt az élményt.

Járhatunk koncertre, színházba, tüntetésre külön is, nem kell folyton kompromisszumokat kötnünk, hogy hol egyikünk kedvenc elfoglaltságát válasszuk, hol a másikunkét, így a végén az, aki csak udvariasságból megy el valahová, biztos rosszul érezze magát. Többet ér, ha úgy vagyunk együtt, hogy azt mindketten élvezzük, tehát keresnünk kell olyan közös pontokat is, amelyek nem jelentenek egyikünk számára sem áldozatot.

Ha úgy érezzük, hogy a kapcsolatunkból hiányzik valami, vagy neheztelünk a partnerünkre, mert nem vesz részt valamiben, amiben mi igen, illetve olyasmivel foglalkozik, ami bennünket nem érdekel, akkor nem árt leülni és listát készíteni arról, hogy mi az, amit feltétlenül a párkapcsolattól szeretnénk megkapni, és mi az, amit más forrásból is beszerezhetünk. Persze nem biztos, hogy az ilyen racionális megközelítés tetszeni fog a partnerünknek, aki a homályos elégedetlenséget még mindig jobban viseli, mint a nyílt megbeszélést.

Mi az, amit a házastársunktól szeretnénk megkapni? Érzelmeket, gyengédséget, anyagi és erkölcsi támogatást, szexet, partnerséget a gyerekek tekintetében, megbízhatóságot, azt, hogy ha betegségben ápoljon, sose hagyjon cserben, és a többi. Bármelyik hiányzik, a párkapcsolatunkat már nem nevezhetjük igazán működőképesnek (persze a gyermektelenek esetében a nevelés nem téma), és joggal tesszük fel a kérdést, hogy ha egy vagy akár több dolog hiányzik erről a listáról, akkor még mit is keresünk egymás mellett?

Mi az, amit más forrásból is éppúgy megkaphatunk? Kaphatunk rengeteg érzelmet, gyengédséget, támogatást (anyagit és erkölcsit) a családtagjainktól, a barátainktól, később a gyerekeinktől is, de ez nem jelenti, hogy mindezeket nélkülözhetjük a házasságunkból. Viszont az élénk társasági életet vagy éppen a nyugodt otthon töltött estéket, a kellemes mozizást vagy a meccsnézést megoldhatjuk másokkal is.

Természetesen ez sem egyoldalú: tehát, ha a saját listánkat felállítjuk a saját igényeinkkel és azok lehetséges kielégítésével kapcsolatban, a partnerünk igényeit is fel kell mérnünk. Mi az, amiről tudjuk, hogy szeretné, és meg is tudjuk adni neki? És mi az, amit szerintünk más forrásból is beszerezhet? Ha mi nem vagyunk képesek megadni neki, vajon elég türelmesek és toleránsak vagyunk-e abban a tekintetben, hogy valaki mástól kapja meg, vagy azt várjuk tőle, hogy mondjon le az ilyen vágyairól, és ne érezze jól magát?

A rossz kapcsolatok egyik legmeghatározóbb ismérve, hogy a partnerek szinte elvárják egymástól, hogy a másik ne érezze jól magát: ha nekem nem jön össze, hogy szórakozni menjek, valamiben a kedvemet leljem, akkor neked is kutya kötelességed unatkozni és szenvedni. Te lemondasz a magad öröméről, és én cserébe lemondok a magaméról, így aztán mindkettőnknek rossz, de legalább egálban vagyunk. Ahelyett, hogy egyikük se mondana le a maga öröméről, és így mindkettőnek jó lenne.

De ahhoz, hogy ne a lemondás legyen a kulcsszó, hanem az öröm, el kell szakadnunk attól az elképzeléstől, hogy a partnerem a tulajdonom és csak velem érezheti jól magát. Meg attól, hogy a házasság, de legfőképp a család a lemondásról szól... Nyilván elkerülhetetlen, hogy sok dologról lemondjunk, de azért nem kell aszkétává és önsanyargatóvá válnunk. Az a gyerekeink számára is rossz példa: senki nem lesz boldog egy olyan otthonban, ahol a szülők abban versenyeznek, hogy ki mond le több örömről az életben.

Inkább azt éreztessük velük, hogy nyugodtan megőrizhetjük a régi kapcsolatainkat és barátkozhatunk meg újabb emberekkel, mert ez nem fenyegetés, hanem gazdagodás.