Elköteleződés: a nő akarja inkább, de ő is akar belőle aztán kilépni

Ki akarja inkább a házasságot pár év együttjárás után? A nő vagy a férfi? Még ha a férfi kéri is meg a nő kezét általában, az, akinek a kapcsolat formalizálása fontosabb, az a nő szokott lenni. Egyrészt, mert a gyerekvállalást így látja biztonságosabbnak, másrészt, mert a társadalom, a család még mindig őt nyomja ebbe az irányba. Noha a férfiak is kifuthatnak az időből, a köztudatban még az él, hogy a nők biológiai órája ketyeg, így nekik sietősebb.

Rengeteg olyan sztorit ismerünk, ahol a nő igazából nem azért ment férjhez, mert szerelmes lett és úgy érezte: megtalálta az igazit, hanem azért, mert x éves volt már és a barátnői is férjhez mentek, az anyja állandóan rágta a fülét, a pártában maradás nem volt elfogadott a családban, illetve tényleg akart gyereket és akkor az ember nem várhat örökké az igazira.

Azt azonban ilyenkor nem illik kimondani, hogy csak azért mentem hozzád, mert te voltál ott és nem akadt jobb… Vagy senki más nem kérte meg a kezem… Főleg egy olyan társadalomban elég nagy tabu ez, ahol az is elvárás, hogy az ember eljátssza, mennyire boldog, mert ha esetleg kiderül, hogy nem az, akkor az biztos, hogy az ő hibája…

Nos, a nők így vagy úgy belekerülnek a feleség és anya szerepébe, húzzák az igát 10-20 évig, aztán egyszer csak ráébrednek, hogy nem is ezt a lovat akarták és inkább válnának. A válások igen nagy százalékát ugyanúgy a nők akarják inkább, mint a házasságokét. A férfiak meg rengetegszer nem értik, mi történt. Úgy gondolják, megadták azt, amit a nő kért, esetleg még erőn felül güriztek is, házat építettek, nyaralni vitték a családot, és így tovább. Mikor végre le lehetne nyugodni és kicsit élvezni az életet, mert a gyerekek már elég nagyok, a nő bedobja a törölközőt.

Mi történik ezekkel a nőkkel, akik a férjük szerint pedig mindent megkaptak? A nagy részükkel csupán az, hogy közben magányosnak érezték magukat a saját házasságukban. Mivel ezekben a kapcsolatokban már a kezdet kezdetén sincs meg a valódi egymásra hangoltság és az intimitás, az életközösség inkább csak feladatok, kötelességek, közös célok formájában jelenik meg, és férj és feleség nem válik egymás valódi társává.

A legaktívabb, legnehezebb évek során egyre távolodnak egymástól sokszor még azok is, akik kezdetben szerelmesek voltak és nem csupán jobb híján kötötték össze az életüket… És egyszer csak, mikor a nő már nagyon megunta, hogy ő gondoskodik a család érzelmi jóllétéről (amit egyébként a legtöbb családtag nem is vesz észre, nem tart munkának és úgy tekint rá, mint levegőre, ami ugyan szükséges az élethez, de amivel nem foglalkozunk, amíg nem hiányzik), elege lesz és ki akar lépni az egészből.

Jellemzően akkor, ha a gyerekek már eléggé önállóak és ő még elég jó formában érzi magát ahhoz, hogy megélje a nőiségét, amit 15-20 évig visszaszorított a család érdekében.

Egyes nők panaszkodnak a magányosság és a túlterheltség miatt, de sokszor süket fülekre találnak, mind a férjük, mind a gyerekeik részéről, ha nincs drasztikusabb jelzés, akkor a család csak zsörtölődésnek veszi az ilyesmit, senki nem foglalkozik vele… Ha a nő ezt tapasztalja, egy ponton túl belefárad abba, hogy bárkivel is megbeszélje a gondjait… Csak elkezdi tervezni a kiugrást. Olykor éveken keresztül tervezi, gyűjti a bátorságot, a pénzt, keresi az alternatívákat, illetve várja, hogy a gyerekek elég idősek legyenek. Aztán egyszer csak borít.

Ilyenkor általában már késő a férj szempontjából, hogy észbe kapjon: most már talán odafigyelne, szeretné megérteni, hogy mit rontott el, de lehet, hogy mivel az egész házasság alapjaival volt gond, igazából soha nem volt esélye jól csinálni.

Ha egy nő eltökélte, hogy válni akar, akkor ezt elég alaposan átgondolta és nem valószínű, hogy visszatáncolna. Míg a férfiak általában akkor akarnak válni, ha beleszeretnek valaki másba, aki rábírja őket, hogy hagyják ott a feleségüket (itt is egy nő a változás motorja), és sokszor rögtön a mézeshetek után megbánják, hogy kiléptek a házasságukból, mert rájönnek, hogy az új kapcsolat se jobb, mint a régi, a nők akkor kezdeményezik a válást, ha már rég elhatározták magukat. És nem is szokták megbánni.

Az meg főleg jellemző, hogy az a nő, aki egyszer saját elhatározásából kilépett egy házasságból, miután 15-20 vagy még több évet töltött egy férfi oldalán, nem akar újra nem, hogy házasodni, de összeköltözni se senkivel. Még jelenleg férjnél lévő ötvenes ismerőseim is azt mondják, hogy ha valaha úgy alakulna, hogy egyedül maradnának, eszük ágában se lenne összekötni az életüket senkivel…

Ebben a korosztályban már a férfiak vágynak inkább elköteleződésre, mert az együttélésből ők profitálnak, a nők számára inkább teher…

Hogy mi ebből a tanulság? Leginkább az, hogy ne hagyjuk kihűlni a kapcsolatunkat, mert ha egy nő magányosnak érzi magát a házasságában, akkor könnyen lehet, hogy egyszer megelégeli és távozik… A férfiak nagy része simán elvegetál közepesen szar kapcsolatokban is, míg a nők ezt sokkal kevésbé tolerálják. És ha van annyi anyai függetlenségük, hogy kiléphetnek a helyzetből, akkor ki is fognak lépni.