Randivonal Blog
Te is társat keresel?
A Randivonal Magyarország legnagyobb online társkereső oldala már 25 éve.
Belépés a Randivonalra:
Nem mered elmondani a családodnak, hogy szakítottál?
Írta: Verticordia , dátum: nov 21, 2015 , rovat: Egyéb | 1 komment
Nemrégiben olvastam egy okostelefonos appról, amelynek az a lényege, hogy a telefon tulajdonosa a családja és barátai előtt hihetően képes színlelni, hogy van valakije. Az app hívásokat kezdeményez, sms-t küld, kívülállók számára tényleg olybá tűnik, mintha létező személy venné fel a kapcsolatot az ismerősükkel.
Ki lehet vevő egy ilyen appra? Nem állnak rendelkezésemre adatok, de biztos vagyok benne, hogy nem kevesen. A társadalmi nyomás ugyanis meglehetősen erős tud lenni abban az irányban, hogy akkor van velünk minden rendben, ha rendelkezünk állandó partnerrel. Különösen a család, a szülők folyamatos aggodalma mehet a fiatalok agyára: ahelyett, hogy állandó magyarázkodásra szorulnának, inkább kitalálnak egy barátot, barátnőt, és azzal etetik a népeket, hogy mennyire klassz párkapcsolatban élnek.
Akinek pedig tényleg van párkapcsolata, és ennek örömére a családja végre megnyugodott, nem csoda, ha ragaszkodik a kapcsolathoz akkor is, ha az ezer sebből vérzik. Az ilyen fiatal képtelen arra, hogy kilépjen a családja árnyékából és végre ne a szüleinek akarjon örökké megfelelni. Aztán, ha a kapcsolat mégis tönkremegy, mert már lehetetlen fenntartani, bizony előfordulhat, hogy az illető elfelejti értesíteni erről a családját. Ezt persze akkor tudja hatékonyan csinálni, ha a családjától messze él, másik városban, vagy egyenest másik országban, így nem bonyolult megtéveszteni a népeket.
A kérdés persze az, hogy ez az egész mire jó. Érdemes-e fenntartani egy hamis látszatot, közben esetleg lázasan keresni egy újabb kapcsolatot, de nem azért, mert nekünk van rá szükségünk, hanem csak azért, hogy hihetően alakíthassuk a „megállapodott” fiatal szerepét, mert a családunk csak így fogad el bennünket?
Rövid távon biztos sokkal kényelmesebb, mint felvállalni a valóságot, és minden egyes párkapcsolati kudarcról beszámolni a rokonságnak. De hosszabb távon nem igazán életképes ez a modell. Nem is a hazugság a legrosszabb benne, hanem az, hogy képtelenek vagyunk kilépni abból a gyermeki státuszból, amely szerint a szüleink elvárásának megfelelni a legfőbb prioritás. Egyáltalán nem könnyű ebből kilépni, ezt aláírom. Legfőképp azoknak a lányoknak nem, akik különösen érzékenyek arra, hogy a számukra fontos személyek mit gondolnak róluk.
Vannak ilyen fiúk is, de a fiúktól egyrészt kevésbé várják el, hogy végre megállapodjanak (legalábbis siettetni annyira nem szokták ezt, mint a lányok esetében, akik ugye kifutnak az időből), másrészt a férfiak nagy része úgyis sokkal kevésbé akar megfelelni az otthoni elvárásoknak. A túl domináns anyák által nevelt fiúk persze ugyancsak érintettek ebben, de érzésem szerint a lányokra hárul a nagyobb teher.
Az azonban, hogy nehéz ebből a helyzetből kilépni, nem jelenti, hogy ezt ne kellene megtenni. Főleg, ha tényleg felnőttként akarunk élni, és esetleg mi magunk is vágyunk egy egyenrangú, felnőtt párkapcsolatra. Amíg a családnak akarunk görcsösen megfelelni, addig még azt sem tudjuk, hogy mi magunk mire vágyunk. Először ezt kellene tisztáznunk: milyen kép él bennünk az ideális életmódról, ha megpróbálunk leválni a családunk nyújtotta, előre gyártott fantáziaképekről.
Lehet, hogy olyan nagyon nem is akarunk társat találni? Vagy megfelelne nekünk egy kötetlenebb kapcsolat is, és mindenünk berzenkedik az elköteleződéstől? Persze ez is lehet attól, amit otthonról hozzunk. Ahogy Erich Berne a Sorskönyvben leírja: az ember általában vagy a szülei által kijelölt sorskönyvet valósítja meg, vagy az ellensorskönyvet. Tehát, ha a lelkünk mélyén berzenkedünk az elköteleződéstől, és tulajdonképp szabotálunk minden olyan kapcsolatot, amelynek jövője lehet, akkor elég valószínű, hogy nem a komoly kapcsolattal van bajunk, hanem a családunk zsarnokságával megyünk így szembe (akár tudat alatt).
Ilyen komoly elakadás esetén sokszor csak a terápia segíthet: szükségünk lehet egy kívülálló szakemberre, aki segít abban, hogy megtaláljuk a saját utunkat, segít tisztázni, hogy miben éreznénk magunkat igazán jól. Leginkább pedig: segít felnőtté válnunk, és levetkőznünk a túlzásba vitt megfelelési vágyat. Ne legyenek kétségeink, ez komoly konfliktusokhoz is vezethet a családdal. És, ha a megfelelési vágyunk nagyon erős, akkor alapból konfliktuskerülők is vagyunk. Tehát nagyon nehéz feladat vár ránk… De ha belevágunk, akkor lesz esélyünk arra, hogy a saját elképzeléseinknek megfelelő életet alakíthassunk ki.