Szerelemre tervezve

Teljes átláthatóság? Gondolatátvitel? Megfigyelhetőség? Kontroll? Ha szeretsz, nincsenek titkaid előttem! Csak vigyázni akarok rád, ezért tartalak fogságban. Az lenne a legjobb, ha olvasnánk egymás gondolataiban? Sőt, mi olvasunk egymás gondolataiban! Befejezzük egymás mondatait. Mi két testben egy lélek vagyunk. Ez romantikus vagy ijesztő?

Sokan vágynak a teljes egybeolvadásra, arra a fajta érzésre, amelyet az anyaméhben tapasztaltak meg. De az egybeolvadás önfeladással jár, az önálló gondolkodás és döntési szabadság megszűnésével. Akkor is szeretnénk így beleolvadni a másik emberbe, ha közben fel kell adnunk mindent, ami megkülönböztet tőle? Vagy így már mégsem annyira csábító a gondolat?

A Szerelemre tervezve c. minisorozat ezt a témát járja körül. Hazel, a hősnő tíz éve él a férje fogságában egy high-tech farmon, amely földi paradicsomnak tűnik, de számára börtön. A férj, Byron Gogol (a vájt fülűek számára: ezek beszélő nevek, hiszen Byron nagy romantikus angol költő, Gogol pedig orosz író volt) és munkatársai a nő minden lépését, tettét monitorozzák, nemi életét kiértékelik, meg van határozva számára, mit és mennyit ehet, mikor kell lepihennie...



Hazel menekülne, de fogalma sincs, hogyan kezdhetne hozzá... Végül, mikor megtudja, hogy beleegyezése nélkül chipet ültettek az agyába, mely lehetővé teszi, hogy a férje folyamatosan azt lássa, amit ő lát, az öngyilkosság mellett dönt. Csakhogy nem hal meg, ehelyett végre kiszabadul az aranykalitkából.

A sztori persze túlzásokkal van tele és szarkasztikus is, de remekül körbejárja, miért veszélyes az a tendencia, ha valaki kontrollálni akarja a partnerét. Elvárja, hogy bármikor belenézhessen a leveleibe, üzeneteibe, megadja a jelszavait... Látni akarja, merre jár, kikérdezi, mikor és kivel találkozik. Nem lehetnek titkai.

Ez a fajta hozzáállás nem csak annak árt, akit ellenőriznek és követnek, hanem a másik félnek is. És nem tanúskodik másról, mint önbizalomhiányról és félelemről. Félek, hogy nem vagyok elég jó a partneremnek, ezért mindent megteszek azért, hogy korlátozzam kapcsolatait másokkal, sőt, még azt is megkeserítem számára, hogy felszabadultan szórakozzon.

Akármennyire is próbálom ellenőrizni a másik embert, a gondolatait soha nem fogom tudni úgy befolyásolni, hogy ne utálja, amit művelek vele. Tehát minél inkább magamhoz akarom bilincselni, annál inkább szabadulni szeretne majd. Ha úgy érzi, hogy olyan vagyok, mint a rendőrség, állandó megfigyelés alatt tartom és fenyegetem, akkor miért érezne irántam szeretetet? Lehet, hogy velem marad, de szeretni igazán nem lesz képes. Sajnálni fog, szánni vagy retteg majd tőlem...



A másik út, a bizalom útja sokkal nehezebbnek tűnik, hiszen úgy tűnik, túlságosan kockázatos. Ha csak bemondásra hiszek el dolgokat, de konkrétan nem TUDOM, mi történik, akkor nem ellenőrzöm. A bizalmammal vissza is lehet élni. Persze, ez világos. Csakhogy az ellenőrzés már eleve gyanúsítottá teszi a másikat: azért követem, mert nem bízom benne, tehát meg sem előlegezem a bizalmat. Azt viszont elvárom tőle, hogy ő bízzon abban például, hogy a róla szerzett információkat nem adom át másoknak, nem használom fel ellene.

De ha én nem bízom meg benne, ő miért bízna meg bennem? Ha totális kontrollt követelek, akkor joggal feltételezhető, hogy nem vagyok stabil személyiség és ha valami olyan találok, ami nem tetszik, akkor megtorlást alkalmazok. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a partnerem elkezdje cenzúrázni a saját viselkedését. Tudja, hogy mi hozna ki a sodromból, tehát azt nem fogja csinálni, vagy ha mégis, akkor félni fog a reakciómtól. Mindenképpen szorongás és gyanakvás fogja jellemezni a kapcsolatunkat, nem nyílt és őszinte kommunikáció. Ha korábban nem volt titkolnivalója, ezután már lesz, hiszen mindent, ami nekem nincs ínyemre, titkolni fog.

A filmbéli férj is kénytelen ráébredni, hogy az állandó kontroll elviselhetetlen a felesége számára, hiszen az inkább a halált választotta volna, csak ne kelljen így folytatnia. Ahogy halad előre a történet, úgy mozdul el a kontrollmániás, a való világot minimálisan sem ismerő férfi a felismerés irányába, hogy a neje önálló ember és szabadságra van szüksége – más kérdés, hogy a sorozat végén az érzelmi zsarolás mégiscsak diadalt arat...