Mikor lesz már boldog párkapcsolatom?

Naponta többször hallom ezt a kérdést a társkereső klienseimtől: mikor lesz már boldog párkapcsolatom? Miért van az, hogy más, aki se nem szebb, se nem okosabb nálam, évtizedek óta boldog párkapcsolatban él, én pedig sodródok egyik kapcsolatból a másikba? A válasz valójában igen egyszerű.

Sokan azt hiszik, hogy a boldog párkapcsolathoz elég a legtökéletesebb Igazit megtalálni, és onnantól kezdve lehet sétálni kézenfogva a naplementében. Szerintem hiába találja meg valaki az Igazit, ha önmaga nem elég érett egy jól működő párkapcsolathoz, tönkre fogja tenni a legígéretesebb viszonyt is.

A boldog párkapcsolat kulcsa a saját kezünkben van. Ez egyszerre jó és rossz hír is. A rossz hír, hogy nem vádolhatom többé a partneremet azzal, hogy ő (csakis és kizárólag ő) tette tönkre a kapcsolatunkat. Jó hír viszont, hogy ha az enyém a felelősség, akkor minden esélyem megvan a változtatásra. Esélyem van arra, hogy dolgozzak magamon, terápiára, coachingra járjak, képezzem magam. Végül pedig találjak egy olyan társat, akivel tiszteletben, szeretetben, harmóniában tudok majd élni.

Csakhogy ezt nem adják ingyen, nem fog az ölünkbe hullani. Ezért kőkeményen meg kell dolgoznunk. Legyőzni a „nemszeretem” tulajdonságainkat, a származási családból hozott romboló mintákat, és kialakítani valami újat, ami elsőre roppant idegen.

Mutatok néhány dolgot, amit megtehetsz azért, hogy neked is legyen boldog, működő párkapcsolatod.

A gyerekkori sérülések feldolgozása

Képtelenség boldog párkapcsolatot működtetni úgy, hogy a származási családból hozott sérüléseinket nem dolgoztuk fel terápiában, segítő kapcsolatban. Mindannyiunkat értek olyan bántások, sérülések a felnövekedésünk során, amelyek akadályozzák azt, hogy jól, bizalommal, tisztelettel, elköteleződésre képesen lépjük be egy kapcsolatba.

Egy rosszul működő, diszfunkcionális családban nem tanultunk meg egészséges módon konfliktust kezelni, képtelenek vagyunk megfelelő módon kifejezni az érzéseinket, a szükségleteinket pedig végképp nem találjuk, mert olyan „jól” megtanultuk elrejteni őket. Mindezek nélkül nagyon nehéz működtetni bármilyen kapcsolatot.

Sokan gondolják azt, hogy nekik ezzel nincs dolguk, hiszen normális családban nőttek fel, nem váltak el a szüleik. A tapasztalatom az, hogy amikor egy társkereső coaching során megkapargatjuk azt a „tökéletes” gyerekkort, bizony kiderül, hogy a tökéletesnek hitt szülő megalázta, kritizálta, bántotta, esetleg elhanyagolta a gyerekét. Sokan még a gyerekkori fizikai bántalmazást is a nevelés normális részének tekintik felnőtt korukban is… („Persze, kaptam néhány pofont, mégis ember lett belőlem. Különben is megérdemeltem, mert nagyon rossz gyerek voltam.”)

Ráadásul a családunkban rosszul működő, diszfunkcionális kapcsolódások mintaként szolgálnak a párválasztásunk során. A párkeresés időszakában abba fogunk őrült módon beleszeretni, akiről az első pillanatban tudattalanul (!) tudjuk, érezzük, hogy elő fogja állítani nekünk a származási családunkból annyira ismerős (nagyon fájó) kapcsolódási mintákat. Mivel ez az otthonos számunkra, őrülten vonzódunk ezekhez a partnerekhez.

Például ha valakit bántalmazó szülők neveltek fel, az nagy eséllyel fog olyan társat választani, aki majd bántja, megalázza, kritizálja, kigúnyolja. És mindezt hagyja, mert nem is gondolja, hogy létezik másfajta kapcsolat, vagy hogy ő ennél jobbat érdemelne.

Sokan erre csak legyintenek: „nincs nekem erre se időm, se pénzem! Dehogy fogok én emiatt terápiára vagy segítőhöz járni!”. Mondják ezt mindaddig, amíg egy szörnyű párkapcsolat tényleg, úgy istenigazából padlóra nem küldi őket. Szerintem ezt meg is lehetne előzni, és még a párválasztás előtt érdemes lenne erről egy segítővel beszélgetni. Nagyon sok kellemetlen élménytől megkímélhetnénk magunkat!

Leválás a szülőkről

Sajnos sok olyan párral dolgozom, ahol az egyik fél nem vált le a szüleiről. Még mindig szoros kapcsolatot ápolnak anyukával, naponta többször beszélnek telefonon, mert a felnőtt gyereknek még mindig ők jelentik a családot. Sajnos gyakran a szülők nagyon komoly befolyást gyakorolnak a felnőtt gyerekeikre: megmondják, hogy a felnőtt „gyerek” milyen értékek mentén éljen, mikor vállaljon gyereket, hogyan nevelje őket. A pár másik tagja pedig szenved, mert a társa nem őt teszi az első helyre, hanem a szüleit. Nem vele beszéli meg a fontos dolgokat, hanem anyukával. Nem csoda, ha egy idő után kirekesztve érzi magát, és ki is lép ebből a kapcsolatból.

Szerintem a jó párkapcsolat második legfontosabb alapja: a szülőkről való leválás. Eljutni oda, hogy akár a szüleim ellenében is úgy élem az életemet, ahogy nekem tetszik. Nem velük egyeztetek fontos kérdésekben, hanem a párommal. Nem a szüleim az elsők az életemben, hanem a párom és a gyerekeim.

Természetesen ez sem megy egyik napról a másikra. Ez egy hosszabb gyászfolyamat szülőnek, gyereknek egyaránt, és gyakran igényel terápiás segítséget. De amíg nem történik meg a leválás, addig nincs normális párkapcsolat.

Erős önbecsülés

A boldog párkapcsolat alapja, hogy a pár mindkét tagja stabil és pozitív önbecsüléssel rendelkezzen. Ha kételkedem magamban, ha nem hiszem, hogy szerethető vagyok, ha attól tartok, hogy úgyis elhagy a párom, akkor nem lesz kiegyensúlyozott párkapcsolatom. Akkor azt fogom lesni, hogy tényleg eléggé szeret-e a társam, ha úgy érzem, hogy nem igazán, akkor kérdezgetni fogom, féltékeny leszek, veszekedni fogok vele. És hiába találtam meg a hozzám illő legtökéletesebb társat, akkor is szétrombolom az egészet a saját hiányaimmal, kételyeimmel, félelmeimmel.

Az önbecsülés fejlesztésének rengeteg területe és módja van. Ma már rengeteg könyv, tréning, egyéni segítség áll a rendelkezésünkre. De a legjobb út ismét csak egy terápiás kapcsolat egy téged szerető, elfogadó segítővel. Egy segítő folyamatban nem a segítő hasznos tanácsai fogják fejleszteni az önbecsülésedet, hanem az a figyelem, elfogadás, amit lehet, hogy korábban soha nem kaptál meg.

Konfliktuskezelési képesség

A származási családunkban a legritkább esetben tanulunk meg hatékonyan konfliktust kezelni. Inkább olyan rossz mintákat sajátítunk el, amelyek már a szüleink, nagyszüleink házasságát is tönkretették.

Például a duzzogást, a csenddel verést, vagy azt, hogy annak van igaza, aki ordít. Esetleg a meghunyászkodást, konfliktuskerülést. A fenti módszerek közül egyik sem oldja meg a problémát, sőt inkább elmélyíti, ráadásul súlyosan rongálja a kapcsolatot.

Vannak viszont nagyon hatékony konfliktuskezelési technikák (erőszakmentes kommunikáció, Gordon-módszer), amelyeket meg lehet, és meg is kellene tanulni. Biztos vagyok benne, hogy nem működhet jól egy párkapcsolat, ahol a pár legalább egyik vagy mindkét tagja nem tanulta meg ezeket a módszereket.

A címben feltett kérdésre pedig a válaszom a következő: akkor lesz neked is boldog párkapcsolatod, ha megdolgozol érte. Méghozzá úgy, hogy először magadon, a személyiséged fejlesztésén kezded! Nem könnyű és nem olcsó munka, de ez a legjobb befektetés, ami az életedben százszorosan meg fog térülni!